Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Hideg

2011.10.14

 Tengerparton sétálok, miközben Adam kezét fogom. Rápillantok, akkor veszem észre, hogy engem néz. Mindkettőnk szája kis mosolyba fut, és tovább sétálunk. A naplemente narancssárga sugarai csiklandozták az arcomat, rólam pedig hirtelen eltűnt a ruhám, így bikiniben mentem tovább. Hirtelen észrevettem, hogy a kezem nyugodtan lóg mellettem. Az oldalamra néztem, de Adam nem volt ott. Hihetetlen, de semmilyen érzést nem váltott ki belőlem. Mintha tudnám, hogy biztonságban van. Kedvem támadt fürödni egyet, így megmártóztam a tengerben. Mikor kimásztam, egy-egy ember kocogott el mellettem a kutyájukkal. Elindulok a parkoló felé, de eltűnik minden körülöttem, és csak nagy fehérséget látok. Jeges szél fúj az arcomba. Körbenézek, és hitetlenkedve veszem észre, hogy egy jégtábla kellős közepén állok. Szerencsére nagyon melegen voltam felöltözve. Fogalmam se volt, merre keressek civilizációt, így találomra elindultam egy irányba. Alig tettem meg pár métert, egy ember alakja formálódott ki előttem. Közelebb mentem, mire az illető felemelte a fejét. Ezer közül is megismerném Adam rikító kék szemeit. Kis mosolyra húzódott a szám, ő pedig felém intett. Visszaintettem neki, és felé indultam. Hatalmas hangzavar keletkezett, Adam pedig eltűnt a szemem elől. Ezúttal nem volt biztonságérzetem. Észrevettem, hogy a jég hatalmas területen beszakadt, mire én futni kezdtem. A jeges szél újra megcsapott, de nem csak az arcomat. Lenéztem magamra, csak egy bikini volt rajtam. Rettenetesen fáztam, de csak futottam a célom felé. Hamar a lék közelébe értem, mire újabb reccsenést hallottam: ezúttal a jég alattam szakadt be. A jeges víz ezer késként szúrta fedetlen testemet. Kapálózni kezdtem, ki akartam úszni a felszínre, de a lék nem volt ott felettem. A levegőm közben vészesen fogyni kezdett. Adam újra megjelent, nem messze lebegett tőlem. Szemét rám emelte, kezét pedig kinyújtotta, mintha tudná, merre van a kiút. Próbáltam felé úszni, de a lábam szinte már lefagyott. A kezem se volt jobb állapotban, Adam meg csak nézett rám, de nem mozdult. Elnehezedtek a végtagjaim, lassan kezdtem lefelé süllyedni. Még egyszer, utoljára Adamre néztem, szememmel megpróbáltam üzenni neki, hogy nagyon szeretem, majd a szememre sötétség borult...

Hirtelen ültem fel az ágyban. A takaró valahol a lábszárak körül tekergőzött, és tiszta libabőrös voltam. Ugyanúgy fáztam, mint amikor a jeges vízben fürödtem. Ekkor döbbentem rá, hogy az egészet álmodtam. Nem volt se tengerpart, se jégtábla, és Adam se tűnt el. Vagy mégis? Magam mellé néztem, de sehol sem volt. Nem kellett volna ennyire fáznom, csak akkor, ha a fűtés nincs bekapcsolva. Lenyúltam az ágy mellett, a tenyerem a padlóra fektettem. Végighúztam pár járólapon, de az összes hideg volt. Kimásztam az ágyból, átmentem a fürdőbe és beindítottam a fűtést, közben magamban szitkozódtam, amiért senki nem tette meg eddig. Elvégre nem az éjszaka kellős közepén kell beindítani... Miközben visszafelé tartottam a szobámba, kicsit erősebben csuktam be az ajtót, mint szerettem volna. Bemásztam az ágyba, a nyakamig húztam a takarót, és vártam, hogy felmelegedjen a testem. Már vagy fél órája fekhettem ott, de a művelet még mostsem sikerült. Pár pillanattal később hallottam a lépcső nyikorgását, majd az ajtónyitódást. A szemem már eléggé megszokta a sötétet, így könnyen kivettem Adam alakját. Figyeltem, ahogy az ággyal szembeni fotelba dobta levetett cuccait, majd felkapta a pizsamáját, és bebújt mellém az ágyba.
- Mit csináltál eddig? - kérdezem tőle.
- Ébren vagy? A frászt hoztad rám - búgta mély hangján, és még közelebb jött hozzám. - Olyan hideg vagy, mint egy jéghegy - jegyzi meg, miközben magához ölel. Az ő bőre olyan forró volt, mintha a belelőttek volna a Napba. Jólesően hozzábújtam.
- Senki se indította be a fűtést, én meg szokásom szerint a térdemig rugdostam a takarót - suttogtam bele a mellkasába. Gyengéden dörzsölni kezdte a karom, én pedig még jobban nekidőltem a mellkasához. Már a szívdobogását is hallottam. 
- Nem kéne ilyen pizsamában aludnod - szól rám. Topban és rövidnadrágban alszok, még télen is. Ő persze pólóban és hosszúnadrágban alszik. Nekem így kényelmes, neki meg úgy. Ez van. 
- Ha mégegyszer ezt mondod, nagyon megjárod! - fenyegetem, ő pedig kuncog egy kicsit. Egyik karommal átölelem, és így kerülünk mindketten Álomvilágba, ahol ezúttal egy cseppet sem volt hideg.
 
 

 


Utolsó kép


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>