Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

9. fejezet - Meglepetések

2011.10.14

 - Mit? - érdeklődtem.

- Mindjárt meglátod - indult a pincelejáró felé. Én mentem utána, mögöttem pedig anya jött. De miért pont a garázs fele ment? Lehet, hogy végre kapok egy autót? Lementünk a lépcsőn, és észrevettem, hogy az egész szint át van építve. A lépcsőről lelépve három ajtóval találtam szemben magam. Mindegyik barna faajtó volt, semmi különös nem látszott rajtuk. Apa benyitott az egyiken.
- Amint látod, ez a garázs - kicsit beljebb húzódott, hogy tényleg belássak. - A következőt nyisd ki te.
Kezdett érdekelni a dolog. Megfogtam a kilincset, és elég erősen kellett lenyomnom ahhoz, hogy ki tudjam nyitni. Bent viszont olyan tárult a szemem elé, amit nem is tudtam volna elképzelni a házunkban - egy moziterem!
- Úristen! Ezt miért? Mikor? És hogy? És... mi?
- Gondoltuk, ha esetleg unatkoznátok, lejöhettek megnézni pár filmet.
Beljebb mentem, és egyszerűen tátva maradt a szám. A talpam alatt vöröses padlószőnyeg, az ajtó mellett egy hatalmas képernyő, előtte pedig tíz dönthető bőrfotel. Hangszórók az összes oldalon, egy emelvényen a kivetítő egy laptoppal, a plafonon gyenge fényű lámpák. Az egyik fotelbe beleültem, és olyan kényelmes volt, hogy majdnem ott maradtam aludni. 
- Hát ez tök jó. Köszi! - ugrottam a nyakukba. Mosolyogva öleltek vissza, majd hátraléptem és még egyszer, alaposan körülnéztem. Úgy látszik, tényleg nem fogok unatkozni a nyáron.
- De van még egy meglepetésünk - mosolygott anya. Ennél nagyobb meglepetés?
- Lássuk!
Kiléptünk a kis folyosóra, anya befogta a szemem.
- Na! - háborodtam fel.
- Hidd el, így sokkal jobb lesz... - Ajtónyitódást hallottam, majd anya kicsit meglökött, hogy elinduljak. Léptem párat, anya irányított, majd elengedte a szemem. A szoba - legalábbis gondoltam, hogy abban vagyunk - teljesen sötét volt. Lépéseket hallottam, majd egy erős villany felkapcsolódott, amitől egy pillanatra megvakultam. Amikor ki tudtam nyitni a szemem, nem is hittem neki. A pupillám kitágult, a szám is majdnem tátva maradt. Fél percig némán álltam, aztán szinte beleugrottam apa nyakába, kissé sikítva.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ölelgettem a nyakát, és úgy szorítottam, hogy szegény alig kapott levegőt. Persze elengedtem, mielőtt fulladásos halált halt volna, aztán anyát kezdtem ölelgetni. - Nem hiszem el! De ezt mikor csináltattátok?
- Tudod, az elmúlt két hét alatt nem nagyon voltál itthon, vagy ha mégis, próbáltunk kicsit kiküldeni a levegőre, vagy el valahova, hogy a munkálatok folytatódhassanak.
- De én főleg Lilyvel voltam. Honnan tudtátok, hogy mikor jövök haza, meg ilyenek?
- Hát tőle.
- Akkor azért sutyorogtatok a múltkor - fordultam megvilágosodva anya felé.
- Igen, és könnyűszerrel beleegyezett.
- Hát ez... ez lehetetlen. Nem hiszem el! 
- Hidd csak és használd egészséggel.
- De tudjátok, hogy nagyon hangos zenénél szoktam táncolni, a hang meg felfele terjed. Nem lesz fent zavaró?
- Ó, nem, nem. Hangszigetelt falak vannak, akárcsak a moziteremben. Ráadásul az ajtó is ki van párnázva. 
- Hát ez egyszerűen haláli!
- Na, mi felmegyünk, te pedig nézz körül. 
- Oké! És még egyszer köszönöm!
- Szívesen.
Azért se hittem el. Ez nem lehet a mi pincénkben! Vagy ezek szerint mégis? Hajópadló, ami gyönyörűen fénylett - és reméltem, csúszik is! Rögtön ki is próbáltam - nekifutásból csúsztam egyet, és ha nem próbálok lefékezni, nekidurrantok a szemben lévő tükörfalnak. Ezeken kívül volt még egy kanapé - gondolom a nézelődőknek, egy hangfal beleépítve a falba, egy-két szék, és a sarokban még egy bordásfal is. A hangfalhoz léptem, és bekapcsoltam a rajta talált távirányítóval. Ja, a hifi két oldalán CD-tartók voltak, amikben elfért vagy kétszáz CD, és a háromnegyede már tele volt. Gondolom, csak a saját szerzeményeimnek volt fenntartva. Pár percig még nézelődtem, aztán felmentem, és első gondolatom az volt, hogy felhívom Leah-t. Megkerestem a mobilom, és nagy meglepetésemre, négy nem fogadott hívásom volt, mind Leah-tól. Biztos valami baja volt. A hívások fél órája fejeződtek be, úgyhogy még nem lehetett túl késő a telózáshoz. Gyorsan beírtam gyorshívóba, fél percig csörgött, majd végre felvette.
- Halló? - szólt bele kómásan.
- Szia! Felkeltettelek?
- Ja, nem, csak anyáék az előbb fárasztottak. De mi van veled? Rég hallottam felőled.
- Ja. Szóval azóta voltam bulizni, meg Lilyt is sikerült meglepnem. Ja, tegnap voltak nálunk a kedves rokonok, és Sirius majdnem ráhajtott Madyre. És ma mik történtek, nem fogod elhinni!
- Várj, várj. Sorban mondd.
- Oké. A buli tök jó volt, mindenki eljött, és a vicces az volt, hogy tök ingyen ment az egész, mert Sirius nagybátyjáé a bár, és a nagybácsi kedvenc unokaöcsijének mindent lehet. Lilyt meg úgy leptem meg, hogy eljátszottam Sirius csaját. Felültem a kocsija motorháztetejére, és amíg James oda ment hozzá beszélgetni, csak ott ültünk. Aztán odaszólt neki, hogy: „Mi van Black? Már ki is hozod az utcára a kurváidat?” Vagy valami ilyesmit mondott, én meg tök felháborodtam, hogy lekurvázott, aztán felismert és a nyakamba ugrott. A rokonok meg jöttek, kajáltak, dumáltak, elmentek. És a ma!
- Na, ez túl sok információ volt egyszerre.
- Meghiszem azt. Ja, a bulin Lil meg Jamie kicsit összemelegedtek.
- És ez gondolom, neked köszönhető.
- Hogy találtad el?
- Nem tudom.
- Na, igen. Ma meg apa azt mondja, mutatni akar valamit, és elindul a garázs felé. Majdnem azt hittem, hogy végre kapok egy kocsit, de nem, annál sokkal jobb dolgokat kaptunk! Tudod, mik vannak a pincénkben?
- Autók?
- Azon kívül? Egy moziszoba és egy edzőterem. Edzőterem, Leah! Annyira örülök neki! És ami még jobb, hogy hangszigetelt az egész, és ha a nyáron leugrasz, márpedig le fogsz, olyan bulit fogok itt tartani, hogy belerokkansz!
- Tudod, hogy a kezemre vigyáznom kell. De a többi testrészem a tiéd!
- Ez is valami. Felétek mi van?
- Szétmentünk Speedyvel.
- Ne már! Miért?
- Valahogy elmúlt.
- De azt hittem, szereted.
- Szerettem is. De már elmúlt. 
- Ja, azt hittem, hogy megcsalt, vagy valami. De szerencsére nem. A banda hogy van?
- Ó, mindenki tök happy. Marknak valami új csaja van, valami tizenöt éves kis csitri, akinek a feje rúzzsal, körömlakkal és magas sarkú cipőkkel van kiplakátolva.
- Na, Mark is kezd eligénytelenedni. 
- Hát igen, te jobban illettél hozzá.
- Kihez nem?
- Igaz. Ericnek tök jó ötletei vannak, és most előállt azzal, hogy csináljunk együtt egy képet.
- Ez tök jó. Mi lesz a téma?
- Azt még nem tudjuk, de ötletelünk. Diane még mindig azzal a Jackkel kavar.
- Nem t'om, mit eszik azon a csávón.
- Hát, már én se. Speedy egyedül tengeti mindennapjait, bandázik, a szokásos. Nálunk meg a szokásos dolgok vannak. Anyáék veszekednek, Lucyvel bezárkózunk a szobánkba, és próbálunk max hangerőnél nem tudomást venni az ősök balhéiról.
- A költözéssel hogy álltok?
- Szerintem még sehogy. Bár megemlítettek pár helyet, amikre már nem emlékszem, de arra igen, hogy egyik sem valami jó.
- Hát persze, hogy nem. Én is csak azért költöztem ide szívesen, mert itt van Lil. Amúgy semmi kedvem nem lett volna, főleg nem egy évre.
- Ez így van. Anya is most akar költözni, csak arra nem gondol, hogy most érettségi, aztán valószínű jövök vissza fősulira. Te meg évente másik helyre költözöl, az se semmi.
- Jaja. Képzeld, Mady megtanult szájról olvasni, és van pasija!
- Na, tényleg?
- Aha. A srácot sajnos nem ismerem, még, de annyit tudok róla, hogy Dylannek hívják és húsz éves. 
- Az jó. Na, le kell tennem, mert holnap reggel muszáj korán kelnem.
- Miért?
- Kiállításra megyek valahova Erickel, fogalmam sincs hova, meg mire, de reggel hétkor indulunk. 
- Akkor még van időd.
- Hát nem sok.
- Kb. kilenc órát tudsz aludni.
- Hol élsz, Samy? Már majdnem éjfél van!
- Ne már!
- De! Úgyhogy én elmegyek csicsikálni, te meg... csinálj, amit szeretnél.
- Ne aggódj, nem élek helyetted, ugyanaz a sors vár rám, mint rád. Negyed óra múlva engem is be fog venni az ágy, úgyhogy a mai programoknak lőttek.
- Lettek volna még?
- Nem, de olyan jól hangzott. Na, akkor szia, jó éjt!
- Szia, neked is. Aztán valamikor jelentkezz!
- Rendben, szia.
A telefon után tényleg csak egy gyors zuhany és az ágy következett.
 
Ez az! Végre meglett! Már nagyon idegesített, de végre kész lett, és ezt is nekem köszönhettük. Különben meg szerda volt, és minden készen állt. Apa és anya lenn voltak a nappaliban, és nem is sejtették, mire készülök, he-he-he. Szóval szépen elindultam lefelé, ahol tényleg megtaláltam a szüleimet. Mosolyogva álltam eléjük, majd aranyosan elkezdtem a mondandóm:
- Sziasztok! Beszélhetünk?
- Ajaj. Ha így mosolyogsz, nagyon szeretnél valamit - mondta apa.
- Á, most nem. Szóval, ráértek hétvégén?
- Én igen - mondta anya.
- Én még nem tudom - válaszolt apa. Hehe, de rá fogsz érni. Szegény nem tudta, hogy felhívtam a főnökét, hogy ha lehet, engedje el apát a hétvégén, vagyis ne szervezzen neki tárgyalást. De mivel a kedves főnök bácsi elengedte, nem volt itt gond. - Miért?
- Csak szeretnék adni nektek valamit - mondtam, és átnyújtottam a borítékot.
- Ez mi?
- Nézzétek meg.
Érdeklődve kibontották, majd anya elmosolyodott. Átnyújtotta apának a tájékoztatót, de ő értetlenül nézett rám.
- Ajándék, tőlünk, nektek.
- És mégis mért?
- Mert amióta a kicsik megvannak, nem volt alkalmatok kettesben ünnepelni a házassági évfordulótokat, ezért úgy döntöttem, legyen nektek egy kis holiday azon a hétvégén. 
- És miből fizetted ki?
- Spórolt pénz. Nem hiába dolgoztam tavaly.
- Hát, öhm, köszönjük - mosolygott apa, anya pedig kedvesen megölelt.
- Szívesen. A foglalás péntek-szombatra szól, úgyhogy kezdjetek csomagolni.
- Rendben.
- Na, sziasztok.
- Szia.
 
Ez egész könnyen ment. Mondjuk, ez azt jelentette, hogy a hétvégén itthon kell maradnom vigyázni az ikrekre, de jól elleszünk, és nem gyújtjuk fel a házat - remélem. Én mindenesetre most pihenésképpen lementem a terembe edzeni kicsit. Igaz, tegnap voltam edzésen, de most már olyan hosszú volt a koreográfia, hogy muszáj gyakorolni. Nem arról volt szó, hogy nem megy, hanem hogy nem árt jó kondiban tartani magam. Vagy három órán át csak táncoltam és nyújtottam, eléggé bele is fáradtam. Még csak este nyolc volt, úgyhogy leültem kicsit gépezni. Nem volt kedvem bejelentkezni msnre, úgyhogy azt hanyagoltam. Viszont felmentem Facebookra, ahol egy olvasatlan üzenet várt. Gyorsan megnéztem, ki küldte, majd elmosolyodtam az ismerős név láttán.
 
"Szia Samy! Hogy vagy? Rég hallottam felőled. Tudom, hogy még korai, de már elkezdtük szervezni Leah buliját. Úgy terveztük, hogy meglepjük, úgyhogy nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy ne vegyen észre semmit. A Blue Sea-be foglaltunk termet, úgyhogy féktelen buli lesz!:) Úgy tudom, hogy lehívtad hozzátok, csak még nincs konkrét időpont. Megtennéd, hogy a buli előtt lévő hétre hívod, hogy ne kelljen a végén kapkodnunk? Persze te a VIP tagok közé tartozol, úgyhogy számítunk rád. Meg is ölnének, ha nem jössz el. Na, puszi pá Eric"
 
Jaj, Eric, már megint szervezkedsz! Nem baj, én örültök, de a buli történetesen két és fél hét múlva lesz, szóval van még kb. másfél hetem arra, hogy szervezzek itthonra valami programot. Oké, oké, megoldom. A bulira meg persze, hogy elmegyek, ki nem hagynám! Gyorsan megírtam a levelet, elküldtem neki, majd észrevettem, hogy még egy ember jelölt ismerősnek - történetesen Remus. Visszajelöltem, de olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam nyitva tartani a szemem. Jött a zuhany, majd az álmok földjére repültem.
 
***
 
- Aztán vigyázzatok magatokra! - búcsúzkodott anya. Apa már bepakolt a kocsiba, ő már elbúcsúzott és csak anyára várt. Anya megpuszilta az ikreket, majd engem is megölelt.
- Anya, figyelj. Két napra mentek el. Voltam én már több ideig is egyedül velük.
- Jó, de nem itt.
- És? Azért hidd el, Londonban nagyobb esély volt egy betörésre, mint itt.
- Ez igaz. Akkor jók legyetek, majd hívlak, ha odaértünk. És amire hazajövünk, ne legyen háborús övezet a házból, oké?
- Jaj, most elrontottad a játékunkat. De ne aggódj, minden rendben lesz. Ugye, skacok?
- Persze.
- Akkor jó. - Dudaszót hallottunk kintről. - Na, akkor megyünk. - Elindult kifelé, mi mentünk utána. Beszállt a kocsiba, mi a járdára álltunk, onnan integettünk nekik, amíg el nem tűntek a látókörünkből.
- Na, kicsik, hármasban maradtunk. Mit csináljunk?
- Görkorizzunk!
- Játszunk az Xboxszal!
- Pff, a görkori most nem fog menni, nagy most a forgalom, de az Xbox jöhet!
 
Mindhárman bementünk a nappaliba, majd addig játszottunk valami versenyzős játékkal, amíg kifolyt az agyunk - közben anya telefonált, és sírós hangon azt mondta, hogy ilyen szép helyen még nem járt, és hogy köszönik a foglalást, meg hogy minden rendben van. Este hétkor jutott eszembe, hogy valamit kajálni is kéne, de a hűtőben nem találtam fagyasztott kaját. Na, most mi a jó eget csináljak?! A kicsik éhesek voltak, én is, kaja meg nem volt itthon. El kéne menni vásárolni, de apa nem hagyta itthon a kocsikulcsot, szóval csak a motor maradt. A kicsiket viszont nem hagyhattam egyedül, kéne nekik egy bébiszitter. De ki legyen? Lily kilőve, mert valami vacsorára ment a szüleivel. A nagyiék a város másik végében laknak, ők se lehetnek. Akkor már csak egy lehetőség maradt: a kedvenc szomszédom. Ez nehéz menet lesz. Lassan átmentem, beléptem a kapun, majd hármat kopogtattam az ajtón. Pár pillanat múlva ki is nyílt, és Sirius állt mögötte.
- Helló! - köszönt rám.
- Szia. Ráérsz?
- Miért?
- Kérnék egy szívességet.
- Mi lenne az? - dőlt az ajtófélfának.
- A szüleink nincsenek itthon, nekem meg el kell mennem vásárolni, de a kicsiket nem hagyhatom itthon egyedül. Megtennéd, hogy vigyázol rájuk?
- Nem.
- Na, Sirius, ne legyél ilyen! Kapsz jutalmat.
- Nem úgy értettem. Mi lenne, ha elvinnélek titeket?
- Nekem megfelel, ha neked is.
- Nincs kifogásom ellene. 
- Oké. És lásd, hogy milyen jó vagyok hozzád, nálunk vacsizhatsz.
- Köszi. De ugye nem valami ehetetlen kaja lesz?
- Nem lesz ehetetlen, de a tiédbe ciánt fogok tenni.
- Akkor megyek. Tíz perc múlva mehetünk?
- Persze. Gyorsan összekészülünk, aztán átjövünk.
- Rendben.
 
Gyorsan visszatrappoltam a házba, kiadtam az ikreknek a parancsot, miszerint öltözzenek fel, mert elmegyünk vásárolni. Egész hamar elkészültünk, pedig nekem teljesen át kellett öltöznöm, és még egy kis sminket is tettem fel. Bezártam az ajtókat, majd elindultunk Siriushoz, aki már kinn állt az utcán a Ferrarival. A kicsiket beültettem hátra, míg én az anyósülésen foglaltam helyet. Bekapcsoltuk az öveket, és útnak eredtünk.
 
Nyolckor jöttünk ki az áruházból, siettünk haza, a kicsik pedig - velem együtt - majd éhen haltak. És gondoltam, Siriusnak sem ártana egy kis kaja. Otthon csak ledobtam a cipőm és a konyhába szaladtam tevékenykedni. Gyorsan bedobtam a sütőbe a krumplit, az olajba meg a fagyasztott csirkemellet. Amíg azok sültek, én megterítettem, és az ikreknek nem is kellett szólni, hogy vacsora, mert már azóta az ebédlőben ültek, hogy hazaértünk. Szinte zabáltak, olyan éhesek voltak, kb. két perc alatt megettek annyi kaját, amennyit én tíz perc alatt. Sirius nem sietett az evéssel, a kicsik pedig megvárták, amíg mindketten befejezzük.
- Sam, megnézünk egy filmet? - kérdezte Ian.
- Megnézhetünk. Melyiket szeretnétek?
- A... - Erősen gondolkodott, majd azt mondta: - A Shreket!
- Oké. Menjetek le, mindjárt megyek én is - mondtam, de ők már ott se voltak. Felálltam, hogy összeszedjem a tányérokat, és Sirius kérés nélkül segíteni akart. - Hagyd csak! Vendég vagy, majd én elmosogatok.
- Á, nem, segítek.
- Mondjuk nekem mindegy, ha akarsz. - Összeszedtük a tányérokat, a poharakat és az evőeszközöket, majd betettük őket a mosogatóba. Meleg vizet engedtem rájuk, Sirius pedig a pultnak dőlt, és engem figyelt. Seperc alatt elmosogattam, közben pedig semleges dolgokról beszélgettünk. - Maradsz, vagy hazamész? Mondjuk nem valami izgalmas két tízéves kölyökkel filmet nézni, de...
- Maradnék, ha nem baj.
- Nem. Na, akkor csináljunk popcornt.
- Mikrós?
- Aha - válaszoltam, és már nyúltam is be az egyik fiókba, és kivettem három csomaggal. Gyorsan bedobtuk őket a mikróba, majd tálba öntöttük őket, és elindultam lefelé.
- Nem a nappaliban filmezünk? - kérdezte.
- Nem. Annál sokkal jobb helyen. - Lementünk a lépcsőn, a moziterem ajtaja nyitva volt, égett a villany. Beléptem a terembe, de Sirius egy pillanatra megállt, csodálkozott egyet, majd beleugrott az egyik fotelba, és kényelembe helyezte magát, míg én lepakoltam a tálakat, a kicsik pedig hamar rá is vetették magukat a popcornra. Amíg bekapcsoltam a laptopot, és vártam, hogy betöltsön, beszélgettünk valami olyasmiről, hogy miért olyan finom a popcorn. Elindítottam a filmet, és igaz, hogy már vagy századszorra láttam, de még mindig szét tudtam röhögni a fejem rajta. Olyan tizenegy körül végeztünk a filmmel, az ikrek elszaladtak fürödni, majd aludni, én pedig kikísértem Siriust.
- Köszi a vacsit. Bár hiányoltam a ciánt.
- Jaj, tényleg! Majd legközelebb kapsz, most nem volt tartalékban. Neked meg köszi a fuvart. 
- Nincs mit. Jut eszembe! Jövő hét kedden valószínű buli lesz Ágasnál. Jössz?
- Nem t'om. Most jön majd hozzám az egyik barátnőm, és nem tudom, hogy hogyan szervezzem össze a dolgokat.
- Na, azért gondolkodj rajta. Na, jó éjt! - Köszönt el, és adott egy puszit az arcomra, én is az övére.
- Neked is. Aztán nehogy eltévedj hazáig! - mondtam, mire elnevettük magunkat, és mindketten a saját szobánkban töltöttük az este többi részét. Mármint én biztos; hogy Sirius hol volt, hol nem volt, az nem nagyon érdekelt. Bár reméltem, aznap éjjel nem szed össze semmilyen nemi betegséget.
 
 

A mappában található képek előnézete Mit hozhat még a sors?

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Utolsó kép


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>