Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

32. fejezet - Goodbye

2011.11.05

 Meghalt.

Ez a szó visszhangzott a fejemben, amikor három óra múlva az ebédlőasztalnál ülve néztem ki a fejemből. Anya azóta nekiállt a vacsorakészítésnek, apa pedig visszavonult a dolgozójába. Az ikreket azóta nem is láttam, én meg egy mukkot sem szóltam. Nem tudtam volna mit mondani. Azok után meg főleg nem, amikor a híradóban azt mondták, gyilkosság.
A barátnőm nem balesetben halt meg, hanem meggyilkolták.
Szándékos emberölés.
Nincs tanú.
Nincs gyanúsított.
Csak a gyilkos tudja, miért tette.
A rendőrségről már telefonáltak, hogy ki szeretnének hallgatni ENGEM, mert én láttam utoljára.
Én beszéltem vele utoljára.
Az utolsó mondata az volt, hogy jó bulizást.
De nélküle az élet már nem is buli.
 
Összeszedtem magam és felvánszorogtam az emeletre. Komótosan kipakoltam a sporttáskám, aminek alján ott feküdt a kikapcsolt telefonom. Előkerestem a töltőt, majd csatlakoztattam a készülékkel, és bedugtam a konnektorba. Rögtön be is kapcsoltam. Meglepetésemre nem csak apa hívott, hanem egy olyan ember is, akivel nekem kellett volna közölnöm, hogy Leah... nincs többé. Ő is vagy ötször hívott, de nem hívtam vissza. Az íróasztalomhoz ültem, és nagy nehézséggel, de átnéztem a másnapra kellő tananyagot. Aztán csörgött a telefonom. A csengőhangról tudtam, ki hív, de nem vettem fel. Ahogy másodszorra sem, és harmadszorra sem. Csak meredtem a kijelzőre, és nem tettem semmit. De negyedszerre a kezembe vettem a készüléket.
- Tessék? - szóltam bele halkan.
- Sam! - hallottam Speedy ideges hangját. - Végre, hogy felvetted! Hallottam ma a hírekben, hogy felétek megöltek egy lányt. De te rendben vagy. Leah viszont nem veszi fel. Nem igazán törődtem vele eddig, mert ha fest, akkor mindig kikapcsolja, de most már kezd idegesíteni a dolog. Sam? Ott vagy még?
- Igen - válaszoltam elfúvó hangon.
- Minden rendben? - kérdezte aggódva. Nem, semmi nincs rendben. - Ismerted a lányt? - Igen, Sean, de te is.
- Sean - kezdtem halkan. - Nem azért nem veszi fel, mert fest - suttogtam, miközben erősen kellett koncentrálnom, hogy ne sírjam el magam. Mert ha egyszer elkezdem, akkor nincs megállás.
- Akkor meg... - kérdezett volna újra, de rájött.
- Úgy sajnálom - suttogtam, és legurult egy könnycsepp az arcomon. Pár percig csöndben voltunk, aztán Sean halk hangját hallottam.
- Van tipped, ki tette?
- Nincs. Neked nem mondott valamit?
- Nem - válaszolt, és úgy fél percig megint a csendet hallgattuk. - Annyira szerettem, Sam.
- Tudom. Én is. Ti voltatok a kedvenc párom. Hihetetlenül szurkoltam nektek, hogy minden rendbe jöjjön, erre tessék.
- Pedig olyan jól alakult minden - suttogta. Tudtam róla, láttam Leah-n, hogy milyen boldog volt a gála óta.
- Ő is szeretett téged - mondtam, mintha vigasztalni próbálnám, de ezen nem segít semmi.
- Hol voltatok, hogy ez történt?
- Sirius szülinapját ünnepeltük, de ő hamarabb elment.
- Te jól vagy? Mármint, érted.
- Igen. Nincs bajom.
Abban a pillanatban Sirius rontott be az ajtómon. Kérdezni akart valamit, de meglátta, hogy telefonálok, úgyhogy halkan becsukta az ajtót.
- Ne haragudj, de mennem kell.
- Rendben. Majd értesíts, ha van fejlemény.
- Rendben. Szia.
- Ja és Sam! Vigyázz magadra.
- Ne aggódj. Szia.
- Szia - köszönt el ő is, aztán letettem a telefont.
Sirius szótlanul állt az ajtóban.
- Kivel beszéltél? - szólalt meg nagy sokára.
- Seannal.
- Kivel?
- Speedyvel.
- Mondtad neki? - kérdezte halkan, mire bólintottam. Sirius mellém ült a földre, és magához húzott. Egyikünk sem szólalt meg, nem is kellett.
 
Sirius még este hazament, én pedig fejfájással feküdtem le és keltem is fel. Ritka szarul éreztem magam, minden esetre összekészültem, és elindultunk a suliba. Az EU-s és az angol zászló mellett egy fekete zászlót is tépett a szél. Az egész város tudta, mi történt, a suli még meg is tetézte az egészet. Hamarabb érkeztünk, mint szoktunk, alig voltak a teremben páran, mindannyian félve pillantottak rám. És ez még csak a kezdet volt. Lily és James szokás szerint csengő előtt három perccel érkeztek, Lily amint meglátott, a nyakamba vetette magát, és szétáztatta a blúzom a könnyeivel. Az egész osztály csendben volt, csak Lily síró hangját lehetett hallani. Az első óra első pár percében megemlékezés volt Leah tiszteletére, az aulában a fényképe alá egy hatalmas koszorút is csináltattak. Az egész nap rémisztő volt, hát még a délután, amikor egy egyenruhás rendőr csöngetett be hozzánk, és engem keresett. Épp a szobámban voltam, anya az ebédlőben ültette le a csávót, amíg leértem.
- Jó napot, Miss Smiths - állt fel a zsaru.
- Maga szerint jó? - kérdeztem vissza flegmán, csípőből, mire anya szúrós szemekkel rám nézett. - Bocsánat - ráztam meg a fejem, majd leültem vele szemben.
- Johnson nyomozó vagyok, pár kérdést szeretnék feltenni.
- Tegye csak - válaszoltam kedvetlenül.
- Pontosan mit csináltak szombat éjjel Miss Charley-val?
- A Fekete Homok nevű klubban buliztunk, a barátom születésnapját ünnepeltük.
- Mikor találkoztak Miss Charley-val?
- Olyan tíz óra fele, azt hiszem.
- Mennyi alkoholt fogyasztottak?
- Egy-két koktélt ittunk.
- Mikor köszönt el öntől Miss Charley?
- Fél kettő körül.
- Ön szerint Miss Charley másik irányba mehetett hazafelé?
- Nem hiszem. Ha valahova időre kellett mennie, biztos, hogy a legrövidebb utat választotta.
- Ön mit csinált, miután elköszöntek egymástól?
- Visszamentem a klubba.
- Tudja valaki igazolni?
- Igen, mert utána rögtön a barátommal táncoltam.
- Ha lehet, erről őt is megkérdezném - mondta a zsaru, mire végszóra belépett az ajtón Sirius.
- Ő a barátom, Sirius Black. Sirius, ő Johnson nyomozó.
- Jó napot - köszöntötte őt is Johnson, majd kezet ráztak, Sirius pedig leült mellém.
- Épp azt kérdeztem Miss Smithstől, hogy miután visszament a klubba, mit csinált.
- Velem táncolt - válaszolt Sirius.
- Értem. És lenne ötletük, ki tehette? - váltogatta a pillantását rajtam és Siriuson.
- Nincs - válaszoltuk egyszerre.
- Hol tart a nyomozás? - érdeklődött Sirius.
- Nem tudunk sokkal többet mi sem, de még nyomozunk. Ha esetleg eszükbe jutna valami - nyújtott át egy névjegyet - hívjanak nyugodtan. Köszönöm - állt fel, anya pedig kikísérte.
- Engem is gyanúsított - mondtam Siriusnak, mire átölelte a vállam.
 
A kedd eseménymentesen és hihetetlenül lassan telt. Minden órán meredten figyeltem a táblát, vagy éppen az ablakon bámultam ki. Szünetben sem nagyon mozdultam meg, csak ha nagyon muszáj volt. Ebédszünetben igaz, hogy lementem a többiekkel, de egy falat sem ment le a torkomon, ahogy a hír óta is csak egy nagyon kevés víz. Szerdán épp angolon ültünk, és elgondolkodtam a Seannal folytatott beszélgetésen. Mit csinálhatott közben? Ő általában állva telefonált, így azt tudtam elképzelni, hogy a falnak veti a hátát, és lecsúszik a földre. De arról fogalmam sem volt, mit tehetett, miután megszakítottuk a vonalat. Talán írt egy újabb dalszöveget? Vagy elment a kondiba, hogy kiüsse magából a fájdalmat? Amikor azt mondta, vigyázzak magamra, épp Siriusra néztem, és majdnem azt mondtam neki, hogy ne aggódjon, van, aki vigyázzon rám, de ezzel csak rosszabbul érezte volna magát, úgyhogy magamban tartottam. Hogy érezheti magát most? Hirtelen valami halk koppanást hallottam, így lenéztem a padra. A csukott füzetemen egy vércsepp landolt. Az orromhoz tettem a kezem, és rájöttem, hogy az vérzik. Kiviharzottam a teremből, be a mosdóba, és a csap fölé hajoltam. Fél perc múlva drága ofőnk jött utánam, aki rögtön felmérte a helyzetet, letépett pár kéztörlőt, és a kezembe adta.
- Nézzen lefelé, hogy ne nyelje le a vért - mondta, de csak legyintettem, hogy tudom, mit kell tennem. Elmúlt éveimben nem egyszer tört rám hirtelen orrvérzés, ami egészen el is tudott fajulni, de fogalmam sem volt, mi váltja ki. - Itt hagyhatom? - kérdezte McGalagony professzor, mire aprót bólintottam, ő pedig visszament az osztályba. Ezalatt az idő alatt el is áztattam a kéztörlőket, jobb kezemmel újabb adagot téptem le, majd gyors csere után a ballal a kukába dobtam a csurom véres gombócot.
Tíz perccel később ofőm újra kijött, azt hitte, addigra eláll a vérzés, de mivel nem így történt, azt tanácsolta, hogy felhívja a szüleim és szünetben bevitet a kórházba.
- Felesleges tanárnő - válaszoltam kicsit feszülten, az orromra szorított papírtörlő-halom alól. - Majd elmúlik.
- Biztos benne?
- Igen, nem ez az első eset.
Öt perccel később kicsöngettek, és Lily bomba módjára csapódott be az ajtón, Sirius pedig követte.
- Mi van itt? - nézett Lily a kukába, ahol megannyi véres gombóc hevert, és láttam rajta, hogy mindjárt vagy elhányja magát, vagy elájul.
- Menj ki, mielőtt baj lenne - mondtam neki fegyelmezően, mire kifordult a mosdóból, Sirius pedig elém lépett.
- Hadd nézzem - mondta, mire elvettem az orrom elől az újabb átázott gombócot.
- Mindkettő vérzik? - kérdeztem, amíg újabb papírhalmot téptem le.
- Igen.
- Akkor mindjárt eláll - tapasztottam újra az orrom elé a kezem, mire két alsóbb éves lány lépett be az ajtón. Amint meglátták a körülményeket, látszott rajtuk, hogy mindjárt sikítanak.
- Bocsi lányok, ezt a mosdót most nem lehet használni. Keressetek másikat - terelte ki őket párom, aztán fél percre eltűnt, hogy aztán James erősítésével térjen vissza, akit az ajtó elé állított, hogy ne engedjen be senkit. Becsöngő után James eltűnt az ajtó elől, gondolom, a tanár a termünk felé tartott.
- Menj be te is, mindjárt eláll - nyugtatgattam inkább magam, mint Siriust, de nem mozdult mellőlem.
- Nem kéne inkább hazamenned?
- Kibírom - fordultam a tükörrel szembe, aztán kordult egyet a hasam.
- Mikor ettél utoljára? - kérdezte Sirius. A tükörben néztünk farkasszemet.
- Pár napja - válaszoltam, és elvettem a kezem az orrom elől. - Kezd alábbhagyni - tájékoztattam Siriust a fejleményekről.
- Hozzak valami kaját a büféből?
- Ne.
- Kicsim, enned kéne valamit.
- Nem vagyok éhes - válaszoltam, majd egy szúrós tekintettel ajándékoztam meg párom, jelezve, hogy lezártnak tekintem a témát. Úgy két perc múlva tényleg elállt az orrvérzés, de ugyanannyi időbe telt, hogy levakarjam az alvadt vért az arcomról, na meg hogy kitisztítsam az orrjárataim.
Amint beléptünk a terembe, mindenki engem követett a tekintetével, a töri tanár pedig nem tett semmit, gondoltam, Lily elmagyarázta, mi van. Amint leültem mellé, felém fordult.
- Minden oké?
- Az - válaszoltam halkan, de rohadtul nem úgy éreztem magam.
 
A délután nagy részét a szobámban, az ágyon fekve töltöttem, egészen addig, amíg Sirius meg nem érkezett vacsora előtt. Köszönés után mellém telepedett az ágyra.
- Hogy vagy? - érdeklődött. - Nem vérzett azóta az orrod?
- Nincs annyi felesleges vérem - válaszoltam fásultan.
- Mi baj van? - kérdezte kedvesen, és megszorította a vállam, de én dühösen felpattantam mellőle és ordítani kezdtem.
- Mi baj van? - ismételtem. - Az a baj, hogy mindenki azt kérdezi, hogy vagyok. Mit gondolsz, hogy érzem magam? A legjobb barátnőmet a hétvégén megölték, szerinted, hogy vagyok?
- Ez csak egy sima kérdés volt, kicsim...
- Leszarom, hogy sima kérdés! Az elmúlt három napban mindenki ezt kérdezte, és rohadtul unom már!
- Csak aggódunk érted - nyugtatgatott Sirius, és elém lépett.
- Értem? Miért pont értem? Egy valakiért kell aggódni, az pedig az a rohadék, aki kinyírta Leah-t!
- Nyugodj meg, hallod? - rázott meg kicsit Sirius. - Csak az érdekelt, hogy vagy.
- Hogy vagyok? Szenvedek! Életem egyik fontos emberét vesztettem el, szerinted hogy vagyok? - üvöltöttem az arcába, mire kinyitotta a száját, de nem hagytam, hogy mondjon is valamit. - A legjobb barátnőm teste épp a hullaházban, vagy a bűnügyi laborban fekszik, hátha kiderül valami új nyom. Kit látott utoljára? Engem! Kivel beszélt utoljára? Velem! Tudod, mit mondott? Hogy jó bulizást. Mi buliztunk, amikor ő haldoklott! - sírtam el magam, mire Sirius átölelt. - Engedj el! - próbáltam ellökni magamtól, de nem sikerült. - Engedj el! - üvöltöttem kétségbeesetten, és a mellkasát kezdtem ütögetni, de csak jobban magához ölelt. - Hagyj már békén - sírtam pár, egyre gyengébb ütés között, aztán hozzá bújtam, és a lehető legszorosabban magához ölelt, aztán csitítgatni kezdett. Életemben nem sírtam még úgy, mint akkor.
 
Bő egy óra után sem csillapult a sírásom, pedig akkor már az ágyon feküdtünk, ahova Sirius cipelt el. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Sirius el sem mozdult mellőlem, még éjfélkor sem, amikor már csak egy-egy csuklás tört ki a torkomból. Amikor párom látta, hogy leragad a szemem, betakart és csókot nyomott a homlokomra.
- Nem engedte meg, hogy hazavigyem - suttogtam, majd Siriusra néztem, akinek megértően csillogott a szeme. - Mi van, ha hazaviszem? Élne még?
- Nem tudhatjuk. Pihenj kicsit - adott újabb csókot a homlokomra, aztán megpróbáltam elaludni. Az utolsó szó, amit tőle hallottam, egy elsuttogott szeretlek volt.
 
Másnap kilenckor ébredtem fel, annak ellenére, hogy csütörtök volt. Furcsának találtam, hogy nem keltettek fel, gondoltam, Sirius szólt nekik, hogy hagyjanak pihenni. Nem is tettem mást, csak egész nap az ágyamban feküdtem. Sirius rögtön suli után hozzám jött, de nem volt kedvem hozzá. Benn volt a szobámban, és beszélt.
- Aztán azt mondta, intőt ad. De kimagyaráztam magam - mondta büszkén, de nem válaszoltam. - Hogy vagy? - Teljes csönd. - Már nem is válaszolsz. Remek. Legalább ettél ma valamit, vagy meg se mozdultál? - Nem válaszoltam, hisz úgyis tudta a választ. - Gondoltam. Kicsim, figyelj - guggolt az ágyam mellé. - Ha ezt csinálod, tönkre fogod tenni magad. Ezt szeretnéd? - bámult a szemembe, amit nem bírtam tovább, úgyhogy felálltam és bevonultam a fürdőbe. Megmostam az arcom, aztán magamat bámultam a tükörben. Nem tudom, miért néztem magam, de azt rögtön észrevettem, hogy nincs az a fény a szememben, ami benne szokott lenni. Kiléptem a fürdőből, aztán lementem a konyhába, ahol magamba tömtem az ikrek csokis müzli golyójából egy maréknyit, és visszafeküdtem az ágyamba, csak azért, hogy ne kelljen se nyafogást, se kiselőadást hallgatnom. Tettem meg is tette a hatását, egész délután pihentem, Sirius pedig a laptopom nyomkodta, de minden második percben rám nézett.
Már csak az éjjel hozott meglepetést. Sirius kilenc-tíz fele távozott, utána majdnem rögtön el is aludtam. Végig kellemes tudatlanságban feküdtem, de hajnaltájban álmodni kezdtem. Vagyis képeket láttam, hangokat hallottam, mint egy rossz horrorfilmben. A cipőkopogás teljesen kivehető volt, aztán képvágás és egy idegen alak üldözött, ugrás, az alak már csak két lépéssel volt mögöttem, aztán nem láttam semmit, csak egy idegtépő sikolyt hallottam, meg a nyomasztó csendet.
Ekkor ébredtem fel. Verejtékben úsztam, a takaróm alig érte a bokámat, és kapkodtam a levegőt. Sötét volt, a telefonomra nézve láttam csak, hogy fél öt van, így nyugodtan visszafekhettem volna, de amint letettem a fejem, újra azt a sikolyt hallottam, amitől kirázott a hideg, és nem mertem lecsukni a szemem. Próbáltam nyugtatgatni magam, hogy az csak álom volt, nem jelent semmit, de akármennyire próbáltam ezt mondani magamnak, annál élethűbbnek ítéltem az álomképeket.
 
Délután Sirius újra benézett, bár többedmagával érkezett - Lily is vele tartott. Lily aztán végtelennek tűnő csacsogásba kezdett, holott én már hajnali fél öt óta nem aludtam, vagy ha éppen elszundítottam, de rájöttem, hogy alszok, rögtön kinyitottam a szemem. Siriusnak nem tűnt fel a kimerültségem, többször is ijedten ültem fel az ágyban, miután Lily távozott, de Sirius vagy nem vette figyelembe, vagy csak nem akarta megemlíteni. Péntek lévén párom kivételesen hazament, én meg ugyanazt álmodtam hajnalban, miután annyira fáradt voltam, hogy észre sem vettem, hogy elaludtam. Ugyanúgy verejtékezve ébredtem, és nem tudtam elaludni, ahogy a hétvégén sem.
 
Hétfőn visszamentem a suliba, bár reggel kényszeríteni kellett magam, hogy felöltözzek és elkészüljek. A suliban talán csak annyi változott, hogy osztálytársaim szomorú tekintettel vizslattak, de hangosabbak és jókedvűbbek voltak a szünetekben. Délután viszont egy nem várt telefonhívást kaptam.
- Tessék - vettem fel a telefont, miután nem ismertem fel a számot.
- Sam, te vagy? Én Denise vagyok.
- Helló - lepődtem meg ügyfelem nevén. - Hogy vannak?
- Megpróbáljuk átvészelni a napokat. Lucy nagyon hiányolja a nővérét.
- Ha gondolja, valamelyik nap átugorhatok.
- Szerintem Lucy örülne neki. De nem is ezért hívtalak. Szívességet kérnék tőled.
- Tessék csak.
- Tudom, hogy van suli szekrényetek, és arra szeretnélek kérni, hogy pakold ki Leah szekrényét. Na meg, ha tényleg átjössz, körbenézhetnél a szobájában is. Szerintem te jobban tudod, mit hova kéne tenni.
- Rendben. Valamikor tényleg beugrom. A szekrényt meg csak bízza rám.
- Köszönöm. Te hogy vagy?
- Volt egy kisebb kitörésem, de amúgy jól.
- Örülök. Akkor nemsokára találkozunk.
- Remélem. Viszhall.
- Szia.
Hát, ilyen dologra sem kértek fel.
Éjjel ugyanúgy visszatért a rémálom, amiről napközben el is felejtkeztem. De most nem a megszokott képek és hangok jöttek újra elő, hanem érzések is, az új képek és hangok mellé. Először ijedtséget, aztán dühöt, majd félelmet éreztem, de olyan gyorsan váltakoztak, hogy alig tudtam felfogni. Hangok közül csak valami lihegésszerű dolgot hallottam, a képektől viszont kirázott a hideg. Az alak, aki elől menekültem, utolért, aztán kigáncsolt és a földre küldött.
Megint felébredtem, és nagyon kevesen múlott, hogy felsikítsak. Az órámra nézve láttam, hogy csak hajnali három volt, alig aludtam öt órát, és nem is tudtam újra elaludni.
 
Egész nap fáradt voltam, alig tudtam ébren maradni az órákon, épp ezért délután úgy döntöttem, hogy nem megyek edzésre, inkább pihenek, és ha nem is tudok aludni, nem fárasztom ki magam annyira. Éjjel szokás szerint el tudtam aludni, de a rémálom megint meglátogatott, és a kívánt hatást is majdnem elérte - hajszál híján sikítottam volna.
 
Nem tudom, hogy hogy éltem túl azt a pár napot a suliban. Mindenhova vonszoltam magam, pénteken már alig tudtam nyitva tartani a szemem a fáradtságtól. Olyan állapotban nemcsak Lucyt nem látogattam meg, a suli szekrényt sem pakoltam ki, ahogy megígértem. Péntek este Sirius újfent otthon töltötte az éjszakát, én meg a nappaliban aludtam el egy sorozatot nézve. Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy valaki felkarol a kanapéról, és felvisz a szobámba. Sok lehetőségem nem volt, így tudtam, csak apa lehetett a postásom.
- Apa - szóltam utána, miután letett az ágyamra, és az ajtó felé indult.
- Tessék? - fordult vissza.
- Te hogy vészelted át akkor? - kérdeztem halkan, és felhúztam a lábam. Ezt sosem kérdeztem tőle. Apa becsukta az ajtóm, és elém ült az ágyra.
- Nehéz volt. Nagyon nehéz. De végig azt mondogattam, hogy nem hagyhatom el magam. Kellett valami, amibe erősen kapaszkodhatok, és ami életben tart.
- Mi volt az? - érdeklődtem, mire apa felállt, megcsókolta a homlokom, és annyit válaszolt:
- Te.
Másfél hete az volt az egyetlen éjszaka, amikor nem kísértett a rémálom.
 
A másnap viszont mást hozott. Mármint a szombat éjjel. Sirius nálunk töltötte az éjszakát, tíz óra tájban feküdtünk le, szorosan hozzá is bújtam, ami olyan biztonságérzettel töltött el, amit másfél hete nem éreztem.
Hajnalban viszont jött a rémálom.
De ezúttal más volt.
A képek, a hangok és az érzések filmmé álltak össze, amit az agyam kérés és kérdés nélkül játszott le nekem.
Hallottam a cipőkopogást. Én gyalogoltam. Éjszaka, egy sötétebb helyen. Fázott a kezem, úgyhogy a zsebembe süllyesztettem. Mélyen beszívtam a levegőt, ami keveredett a mentolos szájízemmel, attól függetlenül, hogy este nyolckor mostam fogat. Akkor jutott eszembe a mentolos cigi. Befordultam a sarkon, és tovább haladtam hazafelé, amikor egy sikátor bejárata után egy alak lépett ki a járdára. Eleinte nem törődtem vele, de amikor a harmadik sarok után is követett, kezdtem pánikba esni. Felgyorsítottam a lépteimet, hátha le tudom rázni az illetőt, de nem sikerült. Megijedtem. Annyira igyekeztem lerázni a hapsit, hogy észre sem vettem, hogy bementem egy sikátorba, és sikeresen zsákutcába értem. Vissza akartam fordulni, de a pasi elállta a kijáratot. Hihetetlenül dühös lettem. A fickó nem volt nagydarab, úgy gondoltam, egy-két önvédelmi gyakorlat és helyben hagyom, de megvártam, amíg ő jön közelebb, ami meg is történt. Alig volt köztünk két lépés, de nem bírtam tovább várni. A lábam rúgáshoz lendítettem, de a pasi megfogta. Ököllel próbáltam megütni, a pasi viszont taszított egyet a mellkasomon, és hanyatt döntött a hideg betonra. Sikítottam. És akkor tört rám a félelem. A pasi a hasamra ült és befogta a szám, mire hadonászni kezdtem, de másik kezével összefogta a csuklóimat és a fejem fölé szorította őket. Az a keze, amelyikkel a számat fogta be, a nyakamra tette, majd szorítani kezdte. Kétségbeesetten próbáltam kiszabadulni a karmai közül, de erősebb volt, mint amire számítottam. Amikor kezdtem elkábulni a levegőhiány miatt, másik kezét is bevetette a nyakamnál, amiket erőtlenül próbáltam meg lefejteni magamról, de nem sikerült. Elsötétült minden...
 
Ahogy kinyitottam a szemem, annyit éreztem, hogy a kezeim a fejem fölé voltak szorítva, és valaki a hasamon ül. Hihetetlenül megijedtem, reflexből elfordítottam a törzsem, mire a támadóm legurult az ágy mellé, én meg befutottam a fürdőbe. A tükörben a nyakamat kezdtem vizslatni, amin mintha valami vörös csíkot láttam volna. A fürdőajtó kinyílt, és Sirius lépett be rajta.
- Mi történt? - kérdezte fáradtan.
- Én is ezt kérdezném. Miért ültél rajtam? - kérdeztem, és engem is meglepett, mennyire érthetően beszélek, de lehetett hallani a hangomon a félelmet.
- Sikítottál. Csapkodtál meg vergődtél, és így tudtalak lefogni - magyarázta párom, mire eszembe jutott az álmom, amin elsírtam magam. Sirius azonnal ugrott és átölelt, én pedig olyan hévvel szorítottam magamhoz, mintha a bőre alá akarnék bújni. Negyed órán át biztos bömböltem a fürdőben, aztán visszamentünk a szobámba, de nem árultam el, miért sikítottam. Annyit mondtam, hogy egy rossz álom.
De tudtam, hogy nem így van.
A kérdés az volt, hogy miért?
Miért néztem végig Leah halálát?
 
 

A mappában található képek előnézete Mit hozhat még a sors?

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Utolsó kép


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>