Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

24. fejezet - Boldog szülinapot Samy!

2011.10.22

 Másnap reggel ugyanolyan esőre ébredtem, mint ami tegnap este fogadott. Nyögve néztem ki az ablakon, mert nem akartam magassarkúban suliba menni, főleg nem ilyen időben. Pár perc gondolkodás után rájöttem, hogy nem is kötelező a magas sarkú. Ezek után mosolyogva fordultam be a gardróbomba, elővettem az egyenruhám, egy fehér bokazoknit és fehér edzőcipőt, aminek magasított volt a szára. Gyorsan felöltöztem, de ahogy a tükörbe néztem, nem tetszett annyira a látvány. Tudtam, hogy fel tudok öltözni hip-hoposan is, és bizonyítani akartam, így körbenéztem a ruháim között, és találtam egy piros hosszúszárú zoknit, így rögtön lerúgtam a cipőm, felhúztam a piros darabot, miután levettem a bokazoknit, majd visszabújtam a cipőmbe, és így már kezdett tetszeni a dolog. A következő dolog, amit tettem, az volt, hogy kigomboltam a mellényt és felhajtottam a blúzomat, egészen a mellemig. A nyakkendőt is kilazítottam, ami így egészen a szoknyám aljáig ért. Úgy döntöttem, hogy a hajam is kiengedem, majd a fürdőbe menve egy kissé őrültebb sminken gondolkodtam. Végül csak annyi lett belőle, hogy kihúztam a szemem és egy kis piros szájfényt tettem fel, de máris hip-hoposnak éreztem magam. Mosolyogva lépkedtem a szobámban, amikor rájöttem, hogy nekem nem a megszokott, nőies táskával kéne mennem, így előkapartam egy válltáskát, hamar átpakoltam az összes cuccom, majd - hogy anyáék ne akadjanak ki nagyon - letűrtem az inget és meghúztam a nyakkendőt. A bőrdzsekim is levittem, majd eltettem a tízóraim és Sirius már itt is volt értem, úgyhogy nem tudtam anyával a tegnap estéről beszélni, mert olyan fáradt voltam tegnap is, hogy majdnem ruhában aludtam el. Kivételesen szaladtam a kocsiig, nehogy nagyon megázzam, mert nem vittem esernyőt, mégpedig azért, mert semmi kedvem egész nap azt cipelni. Sirius nem vett igazán észre semmi, csak amikor leesett a táskám a combomról. Akkor tűnt fel neki, hogy nem a szokásos táskám van nálam, és hogy nem is magassarkút viselek.

- Mi az, új stílus? - kérdezte a féloldalas mosolyával. Mondtam már, hogy imádom ezt a pasit?
- Nem. Ez a régi, csak te még nem láttad - öltöttem rá nyelvet, amin nevetett.
Amint leparkolt, sietve a suli felé indultunk, mert most Sirius sem hozott magával esernyőt, így én rögtön elszeparáltam magam a mosdóban, hogy rendbe hozzam magam, és hogy elvégezzem az apróbb simításokat az egyenruhámmal. Becsöngő előtt pár perccel Lily is csatlakozott hozzám, és kitágult pupillákkal nézett rám.
- Mi van veled? Előtört a régi éned?
- Jó reggelt neked is. Mondhatni.
- Milyen volt a vacsora? - kérdezte, miközben a tükör és közém furakodott.
- Borzalmas. Mármint apósom tök jó fej, anyósom meg a jégkirálynő. A legnagyobb poén az, hogy ismerem.
- Micsoda? - fordult felém Lil, és egy szép csíkot húzott az arcára a szemceruzával.
- Jól hallottad. De gyorsan mosd le - mutattam az arcára, mire a tükörbe nézve sikkantott egyet és eszeveszetten kezdte dörzsölni az arcát.
- Ismered az anyósod, és nem is tudtál róla?
- A rossz az egészben, hogy a vacsi felénél ismertem csak fel. Szerintem csak ezért pipa rám, de ez van. Nem szándékozom túl sok időt tölteni vele.
A mondatom után be is csöngettek, úgyhogy még a tanerő előtt beténferegtünk a terembe, én meg kaptam Michaeltől egy füttyentést. Mosolyogva megráztam a fejem, Leah pedig rám emelte a tekintetét az első padból. Ő nem furcsállta a "változást", hiszen már megszokta.
- Mi volt tegnap? - kérdezte hamar, de megjelent a tanár az ajtóban.
- Emlékszel arra a szúrós szemű riporterre az MMI-ből? - kérdeztem suttogva, mire kisvártatva bólintott, amíg a hetes jelentett. - Ő Sirius anyja - mondtam, mire hirtelen hátrafordult.
- Kajak?
- Gallyra - válaszoltam, mire hitetlen arccal előre fordult.
Az óra unalmasan telt, viszont úgy félidő tájt papírgalacsin jelent meg a padom szélén. Érdeklődve bontottam ki, és rögtön felismertem Sirius írását.
"Jó, hogy a terem másik felében ülsz, mert legszívesebben rád ugranék." - állt a cetlin. Annyira elkapott a röhögés, hogy a számra kellett szorítanom a kezem, nehogy hangosan is jelt adjak jókedvemnek.
"Hátrébb az agarakkal... Előbb neked is villantanod kéne, hogy én is így érezzek" - küldtem neki vissza a cetlit, amin ő is veszettül nevetni kezdett. Nem írt vissza, de szünetben olyan smacit váltottunk, hogy szerintem drága ofőnk is belepirult volna, ha látja.
Ezek után a nap eseménytelenül telt, megemlítem azt a jelenetet, amikor anyával megbeszéltük a családi gajdolást, de nem akarom részletezni. A lényeg, hogy anya ledöbbent, jó fejnek titulálta apósom, majd mindketten elmentünk aludni.
Pénteken sem történt semmi, csak annyi, hogy James hatodik órában írt nekem egy cetlit, amin ez állt:
"Milyen volt az utolsó tanítási napod kiskorúként?"
Akkor tudatosult bennem, hogy holnaptól nagykorú vagyok - mármint bizonyos országokban, mint Anglia.
"Mit ne mondjak, feldobhattátok volna..." - írtam vissza.
A szalagavató próbán megbeszéltük Vickyvel és Markkal, hogy bevállaljuk a közös produkciót Siriusszal, és ennek edzését, ami hetente egyszer a csütörtöki hiphop edzésem és Sirius fociedzése előtt van. Mit ne mondjak, nagyon kemény lesz az elkövetkezendő hónap.
 
Hazafelé tartottunk Siriusszal, amikor egyszerre csörrent meg mindkettőnk telefonja. Mindketten üzenetet kaptunk, mégpedig Jamestől, hogy este kilencre menjünk ki a játszótérre, gyalog.
- Mit akar tőlünk a játszótéren? - kérdeztem párom, aki csak elmosolyodott. - Mondd már el! - fordultam felé, de így se akart elárulni semmit. - Jó, ne mondd. Majd kitalálom. Kibarkobázhatom?
- Próbáld meg.
- Oké. Hozzám köze van?
- Nincs.
- Akárki máshoz?
- Nincs.
- Akármi máshoz?
- Van.
- Háhá - csillant fel a szemem. Hogy miért, azt nem tudom, mert nem jutott eszembe semmi más kérdés. Aztán gondolkozni kezdtem a mai napról. És akkor tényleg rájöttem valamire. - A péntek tizenháromhoz köze van?
- Igen.
- Hoppá. Akkor rémtörténet-mesélés lesz.
- Csak tudnám, hogy csinálod.
- Mit?
- Hogy mindent eltalálsz.
- Ehhez van tehetségem - villantottam mosolyt, mire nevetni kezdett. - De akkor mikor induljunk? Arra a játszótérre gondol, ami a parkban van?
- Nem. Arra, ami a gettóban van, és ami potom tíz percre van tőlünk gyalog.
- Gettó?
- Na jó, csak kicsit balhésabb környék.
- Vagyis be akarja ijeszteni Lilt.
- Nem csak őt.
- Akkor most tudatom, hogy én nem vagyok ijedős.
- Majd meglátjuk - sandított rám.
Este fél kilenckor kezdtem készülődni, vagyis fekete farmert, tornacipőt, trikót és pulcsit vettem fel, pluszban a bőrdzsekim, és épp kész lettem, amikor Sirius csöngetett. Anya beengedte, én pedig megittam a maradék italom a pohárból.
- Legközelebb ne csöngess, csak ha zárva van - mondta anya páromnak, aki ezt bátorításnak vette, bár nem tudom, mihez.
- Okés. Mehetünk? - nézett rám. Bólintottam, elköszöntünk anyától, majd útra keltünk. Szerencsénkre nem esett az eső, de hideg volt, úgyhogy örültem, hogy volt rajtam dzseki.
- Szóval, mit várjak az estétől? - néztem Siriusra, aki átkarolta a derekam séta közben.
- Hogy Lily halálra fog rémülni.
- Azt meghiszem. Mindenkinek kell valamilyen mesét mondania?
- Akkor jó. De van egy íratlan szabályunk, miszerint a netről nem szabad keresni, mert akkor megtudod, mi lesz a vége. Csak mástól hallott történetet lehet mondani.
- Aha. Hát az enyém nem igazán mástól hallott, de nem is netes. Jó lesz. A tied?
- Hát, nem mondom el - válaszolta kis gondolkozás után.
- Jól van. De mit szólnál, ha utána megijesztenénk a többieket?
- Mire gondolsz?
- Nem tudom. De tegyünk Lily hangulatára még egy lapáttal. Kövessük őket, vagy mi?
- Van egy jobb ötletem... - kezdte Sirius, majd pár percig ecsetelte a tervét. Öt perc múlva a játszótérre értünk, és úgy látszott, csak ránk várnak. Mindenki ott volt, aki számított - Michael, Ryan, Lily Jamesszel, Leah és Remus, na meg persze Nora és Anne.
- Sziasztok - köszöntünk egyszerre. Anne és Nora egy padon foglaltak helyet, Lily és James úgyszintén. Mindenki alapjáraton úgy gondolta, hogy körbe kell ülnünk, ezért Michael és Ryan két odagurított farönkön ültek, Leah és Remus a libikókát foglalta el, szóval nekünk már csak a hinta maradt.
- Akkor üdvözlök mindenkit a másodjára megrendezett Rémtalálkán - kezdte James. - Mai programunk, hogy rémtörténeteket mesélünk egymásnak - nézett körbe. - Ki szeretné kezdeni?
- Szerintem ezt a megtiszteltetést hagyjuk az ötletgazdára - mondta Nora, mire James arca elkomorult.
- Rendben, ti akartátok.
Megvárta, amíg mindenki rá figyel, aztán elkezdte:
- Volt egyszer egy fiú. Hazafelé igyekezett a suliból, várt a buszra. Amikor a busz a megálló felé tartott, észrevette, hogy a rendszámban három hatos van. Felszállt, és jegyet kellett vennie, ami hatvanhat centbe került. A buszon csak egy ülőhely volt, egy fura alak mellett, aki cuppogó hangot adott ki magából és az ablakot kaparta. A srác megkérdezte, leülhet-e mellé, de nem válaszolt. Csak a harmadik megszólalásra nézett a srácra, aki ijedten vette észre, hogy a cuppogós alak bőre hófehér, a kezei és lábai hosszúak, úgy nézett ki, mint egy polip. A polip csak annyit mondott neki: neked foglaltam, majd visszafordult az ablakhoz. A srácot idegesítette az ablak kaparászásából származó hang, de nem mert a poliphoz szólni. Még félúton sem jártak, amikor a polip felé fordult, és megkérdezte, hogy a végállomásig megy-e. A srác azt válaszolta, hogy nem, mire a polip tiszta meggyőződéssel azt válaszolta, hogy mindenki oda tart. Már csak öt percet kellett buszoznia, hogy hazaérjen, és nagyon irritálta a polip, és az út is öt órának tűnt. Szerencsére odaértek a megállóba, a srác le is szállt, de nem látta sehol sem a polipot. Megijedt, de eszébe jutott, hogy nem is az ajtó felőli oszlopban ültek, de mivel a buszsofőr nem indult még el, átment az út túloldalára, hogy megnézze a polipot, de az már nem volt ott. Amikor a busz elhajtott, a polip ott állt a megállóban, véres kést tartva a kezében és meredten bámult a fiúra. A fiú sietett haza, de úgy érezte, követik, és hallotta azt a fura cuppogós hangot. Nagyon meg volt ijedve, egészen addig, amíg be nem ért a házukba. Ott kezdett megnyugodni, amikor látta, hogy az anyja vacsorát főz, az apja vele beszélget, és hallotta a bátyja szobájából kiszűrődő zajokat. Nagyon fáradt volt, ezért lefeküdt, de az ablaka előtt sötét árnyékot vett észre. Nem törődött vele, úgy gondolta, hogy a fáradtságtól hallucinál, így elaludt arra a fura cuppogós hangra és az ablakkaparásra. Másnap reggel a szülei találtak rá, holtan fekve az ágyában, a mutatóujja le volt vágva. A rendőrök nyomozni kezdtek, megkérdezték a buszon utazókat is, akik annyit mondtak, hogy a srác magában beszélt. Ő meglátta, amit te nem akarsz, és ne feledd, te is a végállomásra tartasz. TE IS! - fordult hirtelen Lilyhez, aki ijedtében sikoltott egyet, mindenki más pedig nevetni kezdett. - Oké, ki jön? - nézett körbe újra, mire Michael fogadta el a "kihívást".
- Egy kisfiút egyedül hagytak otthon a szülei. A fiú nagyon félt, mire a szülei azt mondták neki, ha így érez, vigye be a szobába a kutyájukat, ami egy jól megtermett bernáthegyi volt. A kisfiú így is tett. Tévézett még pár percig, majd elment aludni, de a kutyát lefektette az ágya mellé. Tudta, hogy ha leengedi a kezét és a kutya megnyalja, minden rendben van. Fura hangokat hallott, leengedte a kezét és a kutya megnyalta. Ez megtörtént még kétszer, így a kisfiú megnyugodott és elaludt. Reggel az anyja sikítására ébredt, majd ő is meglátta, mi történt: kutyájuk a lámpára volt felakasztva, a vérével pedig egy mondatot írtak a falra, mégpedig ezt: nem csak a kutyák tudnak nyalni.
Anne és Nora egyszerre borzongtak meg, ezt még a gyéren világító lámpa fényében is láttam. Lily automatikusan Jameshez bújt, én meg csak mosolyogtam a történeten.
- Következő?
- Én - jelentkezett Leah. - Egy kislány a szüleivel vásárolt, és meglátott egy babát. Nagyon meg szerette volna venni, az eladó pedig többször is megkérdezte tőle, biztos-e benne. A kislány igent mondott, így hazavitték a babát. Este a kislány újdonsült játékával játszott, akkor vette észre, hogy az óra kettőt mutat. Lefeküdt aludni, de mielőtt bemászott az ágyba, visszatette a babát a dobozába, hogy ne legyen baja. A lány az ágyában feküdt, majd zajt hallott és egy halk hangot, ami azt mondja neki, kimásztam a dobozból, az ágyad felé tartok. A kislány nem fordult meg. Újra hallotta a hangot, ami ezúttal azt mondta, hogy az ágyad mellett állok. A kislány félt, de nem fordult meg. A hang újra megszólalt, és azt mondta, a párnádon vagyok, bumm, megöllek. Reggel a kislányt holtan találták az ágyában fekve, mellette a babával, ami már hármat mutatott... - fejezte be sejtelmesen, én pedig megráztam a fejem.
- Én jövök - mondta Ryan, majd belekezdett. - Két barátnő lakott együtt egy lakásban. Az egyiknek este randija volt, így elment otthonról, a másik pedig lefeküdt aludni. Nem sokkal később a randizó lány hazament, mert otthon hagyott valamit, de nem kapcsolta fel a villanyt, nehogy barátnője felébredjen. A lány reggel ment csak haza, és ott találta a barátnőjét lefejezve, a falra pedig ez volt írva: örülsz, hogy nem kapcsoltad fel a villanyt, ugye?
- Ez jó volt - súgtam Siriusnak. - Mondod te?
- Aha. Akkor figyeljetek. Élt egy lány egy faluban, Kate-nek hívták. Egyedül volt otthon, és az újságot olvasta. Megakadt egy cikken a szeme, miszerint egy pszichopata gyilkos garázdálkodik a környéken. Kinn ugattak a kutyái, mire kinézett az ablakon. Észrevette, hogy telihold van, gondolta, ezért ugatnak a kutyái. Akkor jutott eszébe, hogy nem adott nekik vacsorát, így nekiállt annak készítéséhez, miközben eleredt az eső. Amíg az ajtó felé ment, az esőcseppek mellett, amik az ablakon folytak, piros cseppeket is észrevett, de figyelmen kívül hagyta. Kiment az ajtón, a kutyáit szólította, de csak egy ment oda hozzá, az is nyüszített, majd elindult arra, amerről jött és visszanézett Kate-re, jelezve, hogy kövesse. Kate követte, mire egy bokor alatt észrevette két kutyáját a saját vérükben fekve. Kutyája tovább ment, és újabb tetemekhez vezette. Kate nagyon megijedt, így vissza akart menni a házba, de amikor belépett volna, éles fájdalmat érzett a tarkóján, és többé semmi mást nem érzett.
- Van még valaki? - kérdezte James.
- Igen - válaszolt Remus, majd el is kezdte. - Egy lány horrorfilmet nézett este, amitől nagyon megijedt, így félve ment fel a szobájába. Elhitette magával, hogy az csak egy film volt, ezért el tudott aludni. Az éjjel rémálmok kísérték. Először az anyja sikítását hallotta, majd felébredt. Megnyugtatta magát, visszaaludt, majd apja ordítását hallotta. Felébredve rájött, hogy csak álom volt, így újra elaludt, de akkor a húga nyöszörgésére lett figyelmes. Ezután nem tudott már elaludni, reggelig éberen feküdt az ágyában, majd elindult reggelizni. A nappaliban vette észre, hogy az anyja feje le van vágva, apja vérbe fagyva fekszik a padlón és a húga darabokban fekszik a sarokban. Elsírta magát, majd valami meleget érzett az arcán - odanyúlt, és egy vércsepp volt. A plafonra nézett, ahol egy felirat várta - te vagy a következő!
- Hoppá! Lányok? - nézett James Anne-re és Norára, de csak a fejüket rázták.
- Én tudok egyet - mondtam halkan, majd mesélésbe fogtam. - Egy lány egyedül volt otthon este. Megcsörrent a telefon, amit fel is vett, de egy számára idegen hang szólt bele, és ennyit mondott: folyik a vér, folyik a vér, a falutokban vagyok. A lány letette, úgy gondolta, szórakoznak vele, ezért nem foglalkozott vele. Pár perc múlva megint csörgött a telefon. Újra az a hang volt, ami azt mondta folyik a vér, folyik a vér, az utcátokban vagyok. Megszakadt a vonal. A lány furán érezte magát. Egy perccel később újra csörgött a telefon. Folyik a vér, folyik a vér, a házatok előtt vagyok - szólt bele újra a hang. A lány kinézett az ablakon, de nem látott semmit. Pár másodperc múlva újra csörgött a telefon - folyik a vér, folyik a vér, már az ajtód előtt vagyok - mondta a hang, és amint megszakadt a vonal, megszólalt a csengő. Lesz, ami lesz, elküldöm a srácot oda, ahova nem kellemes menni - gondolta a lány. Nagy levegőt vett, és kinyitotta az ajtót. Egy kapucnis, véres kezű fiú állt vele szemben, aki félelmetesen ránézett, majd vékony hangon megszólalt: Tudsz adni egy ragtapaszt?
Az utolsó mondat után mindenki kidőlt a röhögéstől, majd útnak indultunk hazafelé. Mármint, elhitettük a többiekkel, hogy oda tartunk, de egy sarok után megálltunk Siriusszal megbeszélni a terv részleteit.
- De mivel kened be magad, hogy véresnek tűnj? - kérdeztem tőle.
- Ezzel, itt - húzott elő valamit a zsebéből, ami első pillantásra fogkrémes tubusnak tűnt, de utána megláttam, hogy művér.
- Ez jó lesz. Érzem, hogy jó lesz.
- Akkor indulj. Tudod, hova kell menned.
- Aha. Ügyes legyél - puszit váltottunk, majd ellenkező irányokba indultunk. Sietnem kellett, hogy még elcsípjem Lilyéket, de feltűnés nélkül sikerült. Épp James és Lily háza előtt sétáltam el, amikor megláttam őket a sötétben, így felvettem az aggódó arcomat, és feléjük közeledtem.
- Szia, Samy. Te hogyhogy erre? - kérdezte James, amikor melléjük értem.
- Nem láttátok véletlen Siriust? Hazafelé tartottunk, de valahol errefelé eltűnt mellőlem.
- Nem láttuk - mondta Lily, de rajta is láttam az aggódást. - De miért erre jöttetek? A másik irányban laktok.
- Igen, de sétálni akartam egy kicsit. De akkor megyek, hátha megtalálom. Sziasztok! - köszöntem el, majd továbbálltam, de mindketten utánam jöttek.
- Segítünk - lépett mellém James, megfogta Lily kezét, majd hárman lépkedtünk az út szélén, halálos csendben, hogy minden zajt hallhassunk. Pár méterrel arrébb megláttam a sikátor bejáratát, amit megbeszéltünk Siriusszal. A sikátor előtt megálltam, és befelé kezdtem bámulni.
- Samy, minden rendben? - kérdezte Lily.
- Mintha feküdne ott valaki - mutattam a sikátorba, mire visszaléptek mellém és ők is befelé kezdtek nézelődni.
- Igaza van - mondta James, majd a sikátor felé vette az útját. Mi összenéztünk Lillel, majd követtük. Úgy húsz métert mentünk, amikor kivehetővé vált Sirius alakja, azért mindhárman futni kezdtünk. James rögtön Sirius "hullája" mellé futott (hosszan el volt kenve a hátán a művér), Lily a szája elé kapta a kezét, én félúton sikítottam egyet és a falnak dőltem, eltakarva az arcom, hogy ne lássák, hogy nem sírok, hanem mindjárt elröhögöm magam. Lily is James mellé sietett, én pedig az ujjaim között néztem a történéseket. James hanyatt fordította párom, aki még mindig halottnak tettette magát. James pofozgatni kezdte Siriust, aki mintegy varázsütésre üvöltve felült, a frászt hozva Lilyre, aki ijedtében ugrott egyet, James pedig hátrahőkölt.
- Ti szemetek! - ordította James, majd vállon boxolta Siriust, én pedig elővettem Sirius kabátjából a kéztörlőt és letöröltem Sirius hátát, úgy, hogy még fuldoklottam a röhögéstől.
Tíz perc múlva mindannyian a sikátor előtti útpadkán ültünk, én még mindig nevettem, Lily és James rosszalló pillantásokkal illetett, Sirius meg csak örült a fejének. Pár perc múlva - amikor úgy nézett ki, hogy el tudok indulni - hazafelé vettük az irányt. Kis idő múlva elköszöntünk Lilyéktől, mi pedig egymást átkarolva lépkedtünk az út szélén. Kezdett nagyon hideg lenni, ezért olyan közel bújtam Siriushoz, amilyen közel csak tudtam, majd a telefonomra pillantva a tudomásomra jutott, hogy fél tizenkettő volt. Nem sokkal később csókkal és jóéjszakát kívánva búcsúztunk el egymástól, majd felsiettem a szobámba, gyorsan letusoltam, majd az ágyamba bújtam, de jó ideig nem tudtam elaludni. Amikor végre sikerült volna, elkezdett csörögni a telefonom. Nem tudtam, ki keresett, de a csengőhangból rájöttem, hogy üzenetet kaptam, méghozzá Siriustól. Megráztam a fejem, hogy ébren legyek, amíg elolvasom az üzenetet, ami majdnem nem sikerült.
"Boldog szülinapot kicsim! Jól pihend ki magad, mert este bulizunk!:D" - állt az üzenetben, én viszont annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam válaszolni neki.
 
És igen. Elérkezett az idő. Az az idő, amikor kihajítom a telefonom a medencébe, hogy hullámsírba temessem a készüléket. Hogy miért? Mert az ismerőseim közül óránként küldött valaki boldog szülinapot SMS-t, ami nem is zavart volna, ha nem vagyok olyan rohadt fáradt. Végül elhúztam tízig az alvóidőm, majd lecsoszogtam a földszintre, ahol húgom rögtön a nyakamba ugrott és ugyanazt kívánta, mint az esemesezők.
- Én voltam az első, ugye? - nézett rám csillogó szemekkel, és olyan aranyos volt, hogy nem volt kedvem lelombozni a kedvét.
- Igen. Köszönöm - adtam puszit az arcára. Végül is, ha azt nézzük, akik személyesen köszöntöttek fel, tényleg ő volt az első. Őt anya, apa, majd öcsém követte, így már az egész família túl volt mindenen - gondoltam én. De az igazság az volt, hogy még el sem kezdődött a nap. Anya ugyanis közölte velem, hogy kettőkor családi kaja, és hogy addig nem mehetek sehová a földszinten és az emeleten kívül. A következő közlés az volt, hogy meghívták Siriust is, aki galád módon nem mondott nekem semmit és a telefonom továbbra is ontotta magából az érkező üzenneteket. Vagyis a születésem napján déltől egyig rendet raktam a szobámban, az összes SMS-re válaszoltam, majd átöltöztem, hogy megfelelő öltözékben jelenjek meg a nekem rendezett ebédre, amiben az volt az egyetlen jó, hogy már ehettünk volna, mert kopogott a szemem, meg Sirius is, aki pont akkor érkezett. Apa beengedte, kezet fogtak, majd sutyorogni kezdtek az előszobában, amit nem tudtam mire vélni. Hiába, én már az asztalnál ültem, és majd belehaltam a jó illatok tömkelegébe, amit a pulton kisütött rántott hús öntött magából. Tényleg a végét jártam. Sirius is csatlakozott hozzám, majd anya fölszólt az ikreknek, és ők is leültek az asztalhoz. Már tűkön ültem, hogy ehessek valamit, de anya még nem szolgálta fel a levest, hanem poharakat tett elénk, majd mindenkinek kívánsága szerint töltött valamit - anya és apa gyömbért, Sirius és az ikrek kólát, én baracklevet kértem, amivel koccintottunk az egészségemre, ami megdőltnek tűnt már a koccintás pillanatában, hiszen ha két percen belül nem jutok ételhez, ott helyben elájulok.
Végül degeszre ettem magam, és boldogan bámultam ki a fejemből, amíg a többiek befejezték a táplálkozást. Ezek után az anya alkotta tortámból ettünk, ami nem is igazi torta volt, hanem tizennyolc képviselőfánk egymás mellé rakva, mindegyiknek a tetején egy-egy gyertya díszelgett, előttük pedig egy marcipánfigura, mert imádom őket. Ügyes voltam, mert az összes gyertyát el tudtam egyszerre fújni, majd ettem két fánkot és bevágtam a figurámat is, ami egyébként egy cicát ábrázolt, és amin osztoztam a húgommal, és Sirius is kért belőle egy kicsit.
Amint lenyugodtunk egy kicsit, apa felállított, Sirius pedig eltakarta a szemem.
- Most visztek kivégezni? - kérdeztem nevetve, majd belekapaszkodtam Sirius kezébe. - Legalább azt mondjátok meg, hova megyünk.
- Az udvarra - válaszolta apa.
- Nincs rajtam cipő - válaszoltam, de valaki abban a pillanatban megrántotta a jobb lábam, és ha nem kapaszkodok Siriusba, azonnal hanyatt esek. Miután a másik lábamra is került papucs, elindultunk az udvarra. Sirius figyelmesen irányított, így nem estem le a lépcsőről és a kerítésre sem kenődtem fel.
- Kész vagy? - kérdezte apa.
- Lőni fogsz? Mert arra nem.
- Ebben az esetben, boldog szülinapot. - mondta, majd Sirius elengedett. Fél pillanatig nem láttam semmit, aztán sikítva apa nyakába ugrottam az ajándékom láttán.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - hálálkodtam apának, millió puszival karöltve a szavakat, majd újra a meglepetésre pillantottam, nem tűnt-e el a sok hálálkodás alatt. De nem, ott volt, és még mindig nem hittem el. Az Istenért, kaptam egy AUTÓT*!!!
- Nem próbálod ki? - kérdezte apa mosolyogva, a slusszkulcsot pörgetve az ujján.
- Nem akarom összetörni - tördeltem a kezem, de Sirius az ajtóhoz tolt, elkapta a kulcsot, amit apa dobott neki, kinyitotta az ajtót, beültetett, a kezembe nyomta a kulcsot és hamar átszaladt a másik oldalra, hogy beszálljon.
- Mehetünk - mosolygott rám.
- Nőre bízod az életed? Rossz döntés - ingattam a fejem, de becsuktam az ajtót és indítottam. Hihetetlen érzés volt a saját autómat vezetni. Még annál is óvatosabban vezettem, mint ahogy szoktam, de imádtam. Nem mentünk messzire, csak a tengerpartra meg vissza, és Sirius végig az autóm tulajdonságait taglalta, és majdnem rákérdeztem, hogy honnan importálták az üléshuzatot, hátha kizökkenthetem, de aztán meggondoltam magam, mert nem akartam gonosz lenni a szülinapomon.
 
Öt körül értünk vissza, és teljesen felpörögtem az élménytől, pedig fáradt voltam, úgyhogy amint Siriusszal felmentünk a szobámba, rádőltem az ágyamra és ott is maradtam. A telefonom újabb SMS-t jelzett, méghozzá négyet.
- Melyikőtök találta ki ezt az SMS-csapdát? - néztem páromra, aki éppen akkor feküdt le mellém.
- Leah ötlete volt.
- Így adta vissza az átverést. Jól van, megjegyeztem. Jövőre még jobban megszívatom.
- Hajrá - puszilt arcon Sirius, majd a mellkasára hajtottam a fejem és szinte rögtön elaludtam.
 
A mobil csörgése ébresztett fel, ami negyed nyolc után pár perccel jelzett - újabb SMS-t. Álmosan válaszoltam az írójának, majd Sirius is kinyitotta a szemét. Úgy látszik, nem csak én aludtam.
- Mikorra megyünk és hova? - kérdeztem két ásítás között.
- Elvileg amikor akarunk, FH-ba.
- Szuper - dőltem vissza Sirius mellé.
- Az én ajándékomra nem is vagy kíváncsi? - kérdezte egy pusziváltás után.
- Hoztál valamit? Nem láttam - feleltem meglepődve, mire az íróasztalomra mutatott, egy színes csíkos csomagolópapírba bújtatott, masnival átkötött kicsi dobozkára. Felpattantam és a kezembe vettem, nem lehetett nagyobb egy gyűrűsdoboznál. Ijedten néztem páromra. - Nem a kezem akarod megkérni, ugye?
- Most lelőtted a poént - rázta meg a fejét elhúzott szájjal, de már az elejétől fogva tudtam, hogy viccel. Óvatosan leszedtem a masnit és a csomagolópapírt is, amiben tényleg egy gyűrűtartó méretű doboz feküdt. Kinyitottam a dobozkát, és elállt a lélegzetem. Fél percig csak néztem a medált*, és azon gondolkodtam, tudja-e, máris mit jelent nekem az ajándéka. Rá néztem, és rájöttem, hogy nem. Nem tudja, de egyszer elmondom neki.
- Köszönöm - suttogtam neki, majd megcsókoltam. Amint elváltunk, Sirius kivette a medált és a hozzá tartozó láncot, majd a nyakamba akasztotta.
- Megláttam az ékszerbolt kirakatában, és kapásból te jutottál eszembe - mesélt, majd maga felé fordított. - Jól áll.
- Köszönöm - csókoltam meg még egyszer. - Hazamész készülődni, vagy mi legyen?
- Ha nem baj, megvárlak. Én úgyis így megyek.
- Okés. Akkor én elmegyek fürödni, te pedig csináld, amit jónak látsz, de a fürdő tabu téma - mosolyogtam rá, mire megforgatta a szemét, így a gardróbban felkaptam a fehérneműimet meg egy köntöst és a telefonommal egyetemben elfoglaltam a fürdőt. Bekapcsoltam valami zenét, a nyakláncot óvatosan kikapcsoltam és az egyik pultra tettem, a tükörben pedig meglepve vettem észre, hogy könny csorog az arcomon. Nem hiába, Sirius nagyon eltalálta ezt a meglepetést. Hamar lefürödtem és hajat is mostam, majd turbánnal a fejemen és köntösben léptem a szobámba, ahol Sirius a laptopom nyomkodta és nagyon lekötötte a figyelmét.
- Mit csinálsz? - kérdeztem a gardróbból, de nem jött válasz. Benéztem az ágyamra, ahol Sirius helyet foglalt, és megbabonázva nézte a monitort. Fél perc múlva rám nézett, és csak ennyit mondott:
- Ez te vagy? - mutatott a képernyőre. Odamentem mellé, és akkor láttam, hogy az egyik fényképem nézi.
- Ja - válaszoltam, majd visszamentem a gardróbba. - Leah előszeretettel gyakorolt rajtam, én meg nem bántam.
- De mikor?
- Két éve talán. De mit vegyek fel? Hideg van, szóval hosszúgatya indokolt, meg végülis ünnepelt vagyok, úgyhogy valami csinosabbat - magyaráztam magamnak, és kikaptam egyet-egyet a felsorolt ruhadarabokból. – Magas sarkú vagy lapos talpú cipőt vegyek fel? - szóltam ki Siriusnak, aki új szokása szerint nem válaszolt. Kinéztem, és még mindig a képernyőre volt ragadva a szeme. - Akadj le onnan! - mondtam, majd odamentem és lekapcsoltam a gépet. Sirius csak akkor emelte rám a tekintetét, ami nem kicsit csillogott. - Mi van? - kérdeztem ijedten.
- Az rohadt jó kép. Nem is tudtam, hogy titkon így néztél ki.
- Nem volt titok, csak te nem tudtál róla - visszatértem a ruháimhoz, az eddig elővetteket felvettem, majd magasabb szárú, magas sarkú csizmába bújtam és nekiálltam a frizurám és sminkem elkészítésének. A hajam beszárítottam, és csak halvány sminket tettem fel. Kiegészítőkben kivételesen kis lábakon éltem, úgyhogy két karkötőt, egy gyűrűt és egy hosszú nyakláncot tettem fel, és részemről majdnem készen voltunk. Előástam egy táskát és egy kabátot, majd Siriusra néztem, aki mosolyogva nézte végig az ámokfutásom a fürdőben.
- Mehetünk? - kérdeztem páromtól, aki bólintott, majd feltápászkodott az ágyról és elindultunk lefelé, ahol újabb meglepetés várt. - Sziasztok - köszöntem meglepetten, mert a nappalinkban várt ránk Lily, Leah, Remus és James. - Hát ti?
- Jöttünk felköszönteni a szülinapost! - ugrott fel Lil, aztán a nyakamban kötött ki. - Boldog szülinapot! - köszöntött, amíg átöleltük egymást.
- Köszönöm.
- Boldog szülinapot! - hallatszott a többiek szájából is, nekik is mosolyogva megköszöntem.
- Mit hozzak nektek? Inni kértek?
- Van még abból a finom likőrből? - nézett rám Leah.
- Megnézem - válaszoltam mosolyogva. - Ti? - néztem körbe, de a fiúk nem kértek semmit, mert vezettek, így hárman lányok ittunk csak, miközben megkaptam a többiektől is az ajándékokat. Lilytől egy karkötőt kaptam, a legjobb felirattal, amit nekem ki lehetett találni. James ajándéka egy hétvége volt a hétvégi házukban – na, ne gondoljatok rosszra, mert a rémmesés banda egésze ott lesz. Remus egy romantikus regénnyel ajándékozott meg, Leah pedig annak a képnek a festett változatával, amin Sirius kiakadt. Gyorsan felcipeltem a cuccokat a szobámba, majd mindenki a külön kocsijával indult útnak, majd FH-ban találkoztunk. Az összes ismerősöm, aki ott volt, rögtön felköszöntött, majd leültünk a szokásos asztalunkhoz és italozni kezdtünk. Na persze ez nem tartott sokáig, mert annyira felpörögtünk, hogy mindannyian táncolni kezdtünk. Egész jól szórakoztunk, néha szem elől is tévesztettem a többieket, majd lehalkult a zene és a DJ vette kezébe a mikrofont.
- Na, milyen a buli? - ordított a mikrofonba, mire egyértelmű ujjongás tört ki a parketten. - Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy felköszöntsem a mai buli középpontját, Samet! Boldog tizennyolcadikat, kislány! Szóljon neked ez a dal! - pörgette fel újra a partit a DJ, én pedig szúrós szemekkel néztem Leah-ra, de mivel jó számot tetetett fel, nem haragudtam rá sokáig. Az egész estét végigtáncoltam és ittam, Leah-val és Lillel egyetemben, és ilyen jót még életemben nem buliztam.
 
Vasárnap nem igazán voltam beszámítható állapotban minimum délig, de utána se nagyon. Délután rászántam magam a háziírásra, majd felmentem Facebookra is, ahol újabb jókívánságok vártak üzenet formájában. Hétfőn és kedden nem történt semmi említésre való, a szerda este viszont mást hozott. Amint hazaértem az edzésről, belevetettem magam a háziírás tudományába, majd lementem vacsorázni. Az igazat megvallva, éreztem, hogy túl sokat vállaltam magamra a mindennapos edzésekkel és hogy még utána otthon is próbáljak, úgyhogy estére mindig holtfáradt voltam és nem tudom, hogy a túl sok vagy a túl kevés alvás teszi ezt velem, de reggel sem vagyok mindig a topon. Szóval vacsi után elmásztam fürödni és hajat is mostam, de pizsamát elfelejtettem bevinni. Ami nálam volt, azt felvettem, majd a törölközővel dörzsölve a hajam, átmentem a gardróbba, ahol tisztességesen felöltöztem. De amikor beléptem a szobámba, majdnem szívrohamot kaptam. Az ágyamon ugyanis Mady ült, kezeibe hajtva az arcát. Hamar turbánt tekertem a fejemre, majd óvatosan hozzáértem a vállához és mellé ültem. Rám nézett, akkor láttam csak, hogy a szemei vörösek és duzzadtak a sírástól.
- Mi történt? - kérdeztem tőle, de csak átölelt, és zokogni kezdett a vállamon. A haját kezdtem simogatni, és nyugtatólag beszéltem hozzá, amire eszembe jutott, hogy felesleges, mert úgysem hallja, de én így tudtam kihozni magamból a maximumot. Vagy negyed órán át nyugtatgattam, amikor elcsitult, és újra rám nézett. - Mi történt? - kérdeztem újra. Nagy levegőt vett, de nem mondott semmit. Újra nekifogott, de most sem jött ki hang a száján. Végül elmutogatta, mi bántja, nekem pedig kikerekedett a szemem és az állam is leesett.
- Biztos? - kérdeztem, mire bólintott és megtörölte a szemét, majd hangosan kifújta az orrát is. - Ki tudja? - tettem fel az újabb kérdést. Anya - mutogatta el. - Nem lesz semmi baj. Elmondom, mi lesz. Itt maradsz éjjel, mert így nem engedlek haza. Reggel hazaviszlek, rendben? - Bólintott, hogy megértette, majd levette a kabátját. A gardróbból hoztam neki pizsamát, a fürdőben átöltözött, de sokáig volt benn. Amint kijött, befeküdt az ágyamba, és addig ott maradtam, amíg el nem aludt. Ez olyan tizenegy körül történt. Ekkor lementem a nappaliba, ahol szerencsémre apa még tévét nézett.
- Apa, te engedted be Madyt?
- Igen. Nem nézett ki túl jól. Valami baj van? - kérdezte aggódva. Ha tudnád, apa...
- Majd úgyis megtudod, de nem mondom el, ha nem baj. Viszont küldenél egy SMS-t Gordonnak, hogy Mady itt van, és ne aggódjon érte? Meg azt is írd meg, hogy reggel hazaviszem.
- Rendben.
- Köszönöm - adtam puszit az arcára. - Jó éjt.
- Neked is - válaszolt majd a telefonja után nyúlt.
Felmentem a szobámba, ahol befeküdtem Mady mellé. Lekapcsoltam a villanyt, de kintről beszűrődött a lámpa fénye, és megvilágította Mady arcát. Nem hittem el, amit megtudtam. Vagy negyed órán át gondolkoztam, mi lehet ennek a következménye, de nem tudtam, hogy fognak dönteni. A másik dolog, hogy hogy mondja el az apjának. Ha Gordon csak egy kicsit is hasonlít apára, nem fog vele üvölteni, de mérges lesz, annyi szent. Végül is, hogy fogadhatja egy apa, hogy a tizenkilenc éves lánya babát vár?
 
 

A mappában található képek előnézete Mit hozhat még a sors?

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Utolsó kép


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>