Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

23. fejezet - Ez is megvolt

2011.10.22

 Október másodika van, hétfő. Egy újabb korai kelés egy jó hétvége után, és egy újabb kínszenvedéssel töltött nap a suliban. Igen, ezeken már túl vagyok. Na de mit keresek én délután fél háromkor otthon? Valami bajom lehet, hiszen máskor örülök, ha hatra hazaérek, de úgy látszik, ez a nap annyira szerencsés, hogy még a délutánom is otthon kell töltenem - nem mintha nagy baj lenne, csak szokatlan. A lényeg, hogy az elmúlt két hétben nem történt semmi. Azon kívül, hogy Leah levelet kapott a művészeti fősuliról, miszerint be kell küldenie pár művét, és nem sokkal később egy beszélgetésre is fel kell utaznia. Ja, és az ofőnk ma bejelentette, hogy péntek délutánonként a szalagavatóra fogunk táncot tanulni. Erre csak azt tudom mondani, hogy jobb időpontot nem is találhattak volna. Végül is, amikor anya hazaért a tesóimmal, egyszerűen közölte, hogy beíratta a húgom balettozni, az öcsém pedig a gyerekfocisták sorába áll. Hát, mit ne mondjak, általában még a saját beosztásom sem tudom, nemhogy összeegyeztessem, hogy kinek mikor mi. Szóval a hétfő délután unalmasan és otthon telt, ellentétben a keddivel.

 
Kedd délután Sirius vitt haza a suliból, majd beugrottunk hozzájuk egy kicsit, ahol ő átvedlett, én pedig újra megcsodálhattam a hasfalát, amitől általában elájulok. Szóval összekapart a padlóról, majd épp indultunk volna, amikor megcsörrent a telefonja. Nevetve nyúlt a telefon után egy hülye poénom miatt, de amikor a készülékre nézett, lefagyott az arca. Nem értettem, mi baja van, utána mutatta meg nekem is a kijelzőt. Halál asszonya - ez állt rajta.
- Ez ki? - néztem rá értetlenül.
- Az anyám.
Ekkor történt az, hogy újra a földre rogytam, bár ekkor a röhögéstől, ő meg felvette a telefont.
- Tessék. Szia. Honnan veszed? Reg? De igen, igaz. Igen. Nem. Nem akarlak megvezetni. Jó. Majd megbeszéljük. Semmi különös, csak éppen filmet nézek. Rendben, szia.
- Mit akart? - néztem rá a földről, visszafojtva a nevetést.
- Találkozni veled. Apámmal egyetemben.
- Jó. Mikor?
- Mi az, hogy jó? Kínhalál lesz az az este!
- Igen? Jó, hogy így bízol a szüleidben.
- Te sem tennél másképp a helyemben.
- Lehet. De akkor indulunk?
- Ja, menjünk.
Két perc múlva előttünk voltunk, épp a táskámban turkáltam a kulcsomat keresve, mikor párom szólalt meg mögülem.
- Van posta. Bevigyem?
- Igen, légyszi - válaszoltam, miközben megtaláltam a kulcsom és kinyitottam vele az ajtót. A táskám ledobtam a kanapéra, a cipőm is lerúgtam, majd a hűtő felé baktattam. Amikor kifordultam egy doboz baracklével a kezemben, Sirius a leveleket nézegette.
- A szüleid nem tanítottak meg rá, hogy bunkóság más levelei között turkálni?
- Jött egy neked is - mondta, miközben a le sem vette a szemét a borítékokról, észre sem véve az előző mondatom.
- Igen? Honnan?
- New Yorkból.
- Mi? - azonnal letettem a dobozt a pultra, majd a pulton átmászva, térdre érkezve, majd négykézláb végigmászva a nappalin odaértem Sirius mellé, és kikaptam a kezéből a felém tartott levelet. - New York. NEW York. NEW YORK! Sirius! New York! - ordítottam, majd eljártam az idióta örömtáncom, amit Sirius hülye arccal, mosolyogva nézett végig.
- Ki is nyitod, vagy megvárod az ezredfordulót?
- Majd mindjárt. Előbb fel kell fognom.
Tényleg nem hittem el. Pedig ott állt a lapon, feketén-fehéren, hogy New Yorkból küldték. Nem tudom, mennyi ideig bámultam a borítékot, de végül kinyitottam. A szemem falta a betűket, és annyira izgultam, hogy nem is fogtam fel, mit olvasok, úgyhogy vagy háromszor kellett újraolvasnom a levelet.
- Mit ír? - kérdezte Sirius, miután töltött magának is meg nekem is a gyümölcsléből.
- Blablabla, a felvételi időpontja 2008. november 14, kedd, délután három óra, blablabla. Úristen! Megyek New Yorkba! Ollé! - jártam el újra a magánszámom, majd Sirius nyakába ugrottam.
- Nem azért, de a blablabla részben nincs megadva, milyen stílusban fogsz táncolni? - tolt el kicsit magától.
- De. De te ezt honnan tudod? - néztem rá, értetlenül.
- Utána néztem.
- Hogy te mennyire édes vagy - mosolyogtam rá, majd csókot váltottunk.
- Szóval, milyen stílus?
- Kortárs vagy balett, plusz egy választott. Le kéne mennem gyakorolni.
- Edzés előtt?
- Te jó Isten! Ma még edzésem is lesz!
 
Hát, kedd délutántól egész héten fel voltam dobva. Sirius időpontot egyeztetett a szüleivel, így a vacsorát tizenegyedikén ejtjük meg egy nevesebb belvárosi étteremben. Ebben csak az a vicc, hogy nem megbeszélték, a szülei konkrétan beírták a határidőnaplójukba, hogy Sirius és barátnője, vacsora, nyolctól kilencig. És lássuk be, ez tényleg poén. A jókedvem viszont mindenkire ráragadt, aki a közelemben volt, így elég vicces kedvünkben voltunk, még McGalagony professzor arcán is láttam egy mosolykezdeményt az óráján történő hülyéskedésünk alatt, szóval mondhatni én vagyok a jégtörő. Még kedd este beszéltem Vickyvel, megkérdeztem, van-e kortárstánc oktató ismerőse, mire kapásból a kezembe nyomott egy névjegykártyát, bizonyos Adele Brightonét, akivel még aznap este egyeztettem, így a hétköznapok egyikét sem töltöm otthon az elkövetkezendő egy-másfél hónapban, hiszen hétfőn és szerdán kortárs, kedden és csütörtökön hiphop edzésem, pénteken pedig szalagavatós próbáim lesznek.
 
A szerdai edzésre tartva kisebb baleset történt az utakon, így kicsit késve estem be a terembe, ahol egy ducibb, szőke rövid hajú nő várt.
- Te vagy Sam, ugye? - mosolygott rám.
- Igen.
- Remek. Adele vagyok. Pontosan mit is vársz tőlem?
- Örülök. Hát, valami olyasmit, hogy a felvételimre tegyünk össze egy vizsgatáncot, ha lehet.
- Hova felvételizel?
- A Juilliardra.
- Hűha. Mikor?
- Bő egy hónap múlva.
- Akkor húzzunk bele. Melegíts be, aztán beteszek egy kis zenét, mutasd meg, miket tudsz, aztán kitalálunk valamit, oké?
- Rendben.
És meg is történt. Mármint Adele elégedett volt velem, megbeszéltük a további edzések menetét és időpontjait, majd elköszöntünk egymástól.
 
A péntek délután is tartogatott meglepetéseket, mégpedig a próba keretei közt. Úgy nézett ki, hogy az összes végzős összegyűlt a tornateremben, és vártuk, hogy jöjjön a tanár. Mit ne mondjak, nagy meglepetés volt, amikor Vicky és Mark léptek a terembe, és bejelentették, hogy ők teszik össze mind az osztálytáncokat, mind a keringőt. Kicsit sem néztem nagyot.
- Na jól van, mindenki kerítsen magának párt! - vezényelt Vicky. James kapásból lecsapott Lily kezére, Sirius meg persze az enyémre. Remus kedvesen megbeszélte Leah-val a táncot, míg Peter egyedül maradt. Mondjuk nem ült sokáig egyedül, mert Vicky odaküldött hozzá egy szingli lányt, így már csak másik tíz lánynak kellett valamelyik tizenegyedikes osztályból párt találni. A következő lépés a táncolás volt. Mark kezdte oktatni az alaplépéseket, mindenkinek, mert a pár nélküli lányok párosítva voltak, így mindenki megtanulta az alaplépéseket. Én unatkoztam volna, hiszen már rég tisztában vagyok velük, de mivel Sirius is, így kihúzott a parkett szélére, és sajátos ritmusban kezdtünk táncolni. Vicky nézett minket egy darabig, majd kedvesen odajött.
- Nagyon jók vagytok. De sajnos rossz hírem van - párt kell cserélnetek.
- Mi? Nem! - válaszolt Sirius.
- Sirius! Ő tudja. Kivel? - néztem rá, mire egy szintén a parkett szélén lépegető párra mutatott, akik nem mondhatni, hogy tudtak táncolni. Egyébként Michael és Nora voltak. - Akkor menjünk - indultam, de Sirius visszahúzott magához.
- Mégis miért pont minket választ szét?
- Mert ahogy látom, ti vagytok a legjobb pár, mármint tudásban, és nem lehet úgy táncolni, hogy az egyik pár roszabb, mint a másik. Ki kell egyenlíteni a viszonyokat.
- Így van szívem. Te Norával táncolsz, én meg Michaellel. Jó lesz! - Sirius idegesen fújtatott egyet, majd lemondóan felsóhajtott, és párt cseréltünk. Mondjuk az sem nyugtatta meg, hogy nem csak mi jártunk így, hanem Adam és a partnere is. A helyzet az volt, hogy Jamesék és Remusék maradtak, mert míg Leah ugyanazon a szinten volt, mint Remus, Lily nagyon ügyetlennek mutatkozott Jameshez képest.
- Remélem nem baj, hogy szétugrasztottak Siriusszal miattunk - mosolygott rám Michael.
- Részemről rendben van, bár Sirius kicsit zabos lett. De majd elfogadja.
- De nem rám mérges, ugye?
- Ha rád lenne, valószínű már beverte volna az arcod, úgyhogy ha eddig nem tette meg, ezután sem fogja, ne aggódj.
- Akkor oké. Egyébként hogy vagytok?
- Köszönjük, jól. De ahogy láttam, te is kezdtél összemelegedni Norával.
- Igen - nyögte.
- Ez a probléma? Nora aranyos csaj.
- Igen. A baj az, hogy Ryannek is tetszik.
- Vagy úgy. Nem akarod elvenni a haverod kiszemeltjét.
- Jaja. Itt is van bökkenő: Anne szerint Norának én jobban tetszem, de nem akarom megbántani Ryant.
- Hát, erre mit mondjak? Az életben vagy nyersz, vagy vesztesz. Jobb, ha az utóbbihoz szoksz.
- Így van.
Ami érdekes, hogy Michael sokkal jobban táncolt, mint ahogy azt a Norával való toporgásából kivettem, öszvisz kétszer lépett a lábamra, viszont Sirius minden egyes mozdulatát árgus szemekkel figyelte. Amikor véget ért a próba, Vicky odahívott magához, Sirius pedig sértődötten kivonult a teremből.
- Mit szeretnél? - mosolyogtam Vickyre.
- Láttam, hogy a barátodnak nem esett jól az elválasztás, úgyhogy arra gondoltam, mit szólnál, ha nektek csinálnánk egy külön számot?
- Ketten? Én benne vagyok. Őt is ráveszem. De engedik?
- Lebeszélem az igazgatóval, ne aggódj. Te meg menj utána, mielőtt itthagy.
- Igen. Köszönöm! A nevében is. Szerintem benne lesz. Sziasztok! - intettem Marknak is, majd angolosan távoztam.
Siriust a kocsiban ülve találtam, majd amint beültem, el is indultunk.
- Ne mondd, hogy ennyire zavar, hogy nem együtt táncolunk - simogattam meg a felkarját békítően.
- De, zavar. Téged nem? - nézett rám dühösen.
- Szívesen táncolnék veled, de ebben az esetben a keringő színvonalát kell a szemünk előtt tartani, nem az egyéni vágyakat. Egyébként Vicky azért hívott oda, hogy ajánlatot tegyen.
- Miyen ajánlatot? - érdeklődött.
- Szeretné, ha táncolnánk. Külön, egy kis előadást, csak mi ketten.
- Csak mi?
- Te meg én.
- Úgy értem, más párnak is mondott ilyet? Mondjuk Rossdale-nek?
- Nem tudok róla. Na? Táncolsz velem? - A szeme sarkából rám pillantott, aztán vissza az útra.
- Legyen.
- Köszönöm - toltam fel magam az ülésen, és nyomtam az arcára egy puszit.
- De ajánlom, hogy jó legyen!
- Ha valamit együtt csinálunk, tuti a siker! - mosolyogtam rá, majd ő is elnevette magát. Nem hiába vagyok én a jégtörő.
 
A szombat estét Siriusnál töltöttem. Ja, meg persze az éjszakát is. Az este nem volt nagy szám, megnéztünk egy filmet, beszélgettünk, ő leszólta az öccsét, én csináltam vacsorát - Regnek is - amit - Sirius nagy meglepetésére - meg is köszönt.
- Nem hiszem el - fogta a fejét párom - megköszönte.
- Most miért csodálkozol ezen? - néztem rá, miközben a mosogatóba vizet engedtem. - Úgy beszéltem vele, ahogy szeretném, hogy beszéljenek velem. És képzeld - beválik.
- De ez akkor is csoda! Fel kell írni valahova.
- Ne legyél már ennyire meglepődve! Jó gyerek, csak nem hiszed el.
- A jó gyerekek nem drogoznak.
- Úgy mondod, mintha te nem próbáltál volna ki drogot.
- Hát nem is!
- Tényleg? - lepődtem meg.
- Na látod, most te csodálkozol.
- Igen, mert... belőled kinézem.
- Mint mindenki más. De én sose próbáltam. Te?
- Öhm... nem - fordultam el angyali arccal.
- Hazudsz.
- Aha - vallottam be.
- Te drogoztál?
- Egyszer kipróbáltam, na. De nem nehéz anyag volt, hanem valami partidrog. De egyébként tök mindegy, mert ugyanolyan függő lehetsz tőle, mint a cigitől. Szóval, bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje.
- De én nem cigizek eszeveszettül.
- Ó, képzeld, én még sose láttam belőve az öcséd. Téged viszont jó párszor láttalak a bűzrudacskával a szádban.
- De én le tudnám tenni.
- Akkor tedd, és ne mondd! Egyébként ha azt akarnád, hogy ő is leszokjon, felajánlhatnád, hogy csináljátok együtt, de még csak fel se ajánlanád neki.
- Felajánlanám, ha tudnám, hogy belemenne.
- Honnan veszed, hogy visszautasítana?
- Tudom.
- Én meg azt tudom, hogy nem utálod annyira az öcséd, mint amennyire mondod. A bátyja vagy. Neked kéne terelgetni, ha már a szüleitek nem igazán teszik.
- De nem engedi.
- Engedné, ha csak egy kicsit is többet foglalkoznál vele.
- Inkább veled foglalkoznék többet - ölelt át hátulról.
- Gondolom. Vagy foglalkozhatnál, ezzel is - mutattam a mosogatóba, majd lelocsoltam.
- Te kis... - sziszegte.
- Na, mi? Mondd csak, mi? - húztam az agyát, mire előrelendült és az én nyakamba is került egy adag víz. - Hú, ezt még megbánod - néztem rá, majd ráugrottam a hátára. Kicsit csapkodott, de nem tudott lerázni, pedig nagyon akarta, a végén még küldött nekem egy kis vizet. - Dögölj meg! - üvöltöttem játékosan a fülébe, majd átvitt a nappaliba és ledöntött a kanapéra.
- Jól nézel ki vizesen.
- Te meg jól néznél ki, ha kicsit kipingálnám az arcod egy-két monoklival. Kéket, zöldet, vagy lilát kérsz?
- Kéket, ha lehet. Illik a szememhez.
- Te selyemfiú! Fúj! - nevettem el magam, majd megcsókolt. Egész sokáig lefoglaltuk így egymást. - Be kéne fejeznem a mosogatást.
- Majd befejezzük reggel - adott egy puszit.
- És addig mit csináljunk?
- Hm. Mondjuk felmegyünk. - Újabb csókváltás.
- Csak nem meg akar rontani, Mr. Black?
- Gondoltam rá.
- Vigyázz, mert feljelenthetlek! - mosolyogtam bele a csókunkba.
- Mégis, milyen okból?
- Kiskorú bántalmazásáért.
- Megtennéd?
- Akár. De még nem lehet - toltam el kicsit magamtól.
- Miért?
- Nem védekezek. Elmegyek dokihoz, és majd utána.
- De nálam van óvszer.
- Ebben nem is kételkedtem. De ne. Még ne. Ne haragudj - csókoltam meg békítően.
- Jó. De mikor?
- Nemsokára.
Ezek után tényleg csak aludtunk. Reggel viszont előbb keltem, mint ő, úgyhogy felvettem egy kiszuperáltabb pólóját, és lementem befejezni a mosogatást. És persze feltakarítani magunk után. De amire leértem, minden eltűnt. Az esti víztócsák és a mosatlan főleg. Ugyan nem hittem a tündérkeresztanyában, aki feltakarít utánunk éjjel - bár az én keresztanyám alapjáraton tündér -, valaki mást kellett megkeresnem a takarítónői szolgáltatásai miatt, és meg is találtam a teraszon üldögélve.
- 'Reggelt - köszöntöttem.
- Helló.
- Te takarítottál ki, ugye?
- Ja.
- Köszi - ültem le egy műanyag székbe. - Reggeliztél már?
- Nem.
- Úgy gondoltam, rántottát csinálok. Kérsz?
- Miért vagy velem ilyen kedves? - emelte rám szemeit, amik kísértetiesen hasonlítanak a bátyjáéhoz.
- Ne legyek? Én mindenkivel ilyen vagyok. Pluszban te rokonágra kacsintgatsz, úgyhogy nem lenne jó rosszban lenni veled.
- Micsoda? Drága bátyámnak hosszú távú tervei vannak veled?
- Majd’ két hónapja vagyunk együtt. Ez nála rekord, nem?
- Igaz. És igen, kérnék.
- Oké. Most, vagy később?
- Te mikor eszel?
- Amikor sikerült felvernem a bátyád. De megcsinálom most, hátha felszáll az illat - indultam a konyhába, majd nekiláttam a reggelinek. Nem sokkal később Regulus is csatlakozott. Mármint nem segített, csak beült.
- Köszi - szólalt meg hirtelen.
- Mit is?
- A tegnap estét.
- A vacsorát?
- Nem. Az utána lévő beszélgetésed a bátyámmal.
- Hallottad? De mit köszönsz benne?
- Hogy jó gyereknek neveztél.
- Az is vagy. Nem tudom, mások miért gondolják, hogy nem.
- Mert csináltam ilyen-olyan dolgokat.
- Mindenki csinál. Veled csak egy baj van. Mások elvárásait akarod teljesíteni, ezért álarc mögé bújsz. Ne sértődj meg, de ez az igazság. Onnan tudom, hogy régen én is hasonlót csináltam. Mármint álarc mögé bújtam, nem a többi.
- Mondhatok valamit?
- Aha.
- Nem drogozom.
- Tudom.
- Mi? Tegnap elhitted, amikor a bátyám mondta.
- Nem hittem el. Nem mondtam ilyet. Te nem olyan gyerek vagy. Már csak azt nem tudom, miért engeded, hogy azt higgye, hogy igen.
- Más lenne a kapcsolatunk? Nem hiszem.
- Ide figyelj, Reg. Akármennyire is próbáljátok tagadni, ti szeretitek egymást. Rengeteg dolog bizonyítja, például, hogy vasárnap reggel van és itt ülsz velem, abban a házban, ahol Sirius is lakik. Ha utálnád, nem lennél itt, főleg nem töltötted volna itt a szombat estét. Sose említetted a beszélgetésünk során úgy, hogy Sirius. Mindig a bátyádnak szólítod, és nem gyűlölettel mondod. Tudatni akarod vele, hogy számítasz rá, csak az az idióta nem veszi észre. Ő is általában az öcsémnek nevez téged. Csak egyszer kéne leülnetek és beszélgetnetek. Vagy ha nem is, nyugodtan végignézni egy filmet, vagy valami. Gondolkodj el ezen egy kicsit - tettem elé a reggelijét, majd felmentem az emeletre. Sirius még mindig aludt. Hason feküdt, a takaró a térdénél kezdődött és ért véget, fél kezével pedig azt a párnát ölelgette, amin nemrég még én aludtam. Mellé feküdtem és megsimítottam az arcát.
- Sirius, ébredezz! - Apró mocorgás volt a válasz. - Na gyere - kapott egy puszit is az arcélére, megjegyzem, kicsit borostás volt, ami még jobban szívdöglesztővé tette. - Csináltam reggelit - adtam be az adut. Erre minden normális férfi úgy reagált volna, hogy kipattan a szeme, és rögtön a konyhába rohan, de - mivel Sirius nem normális - ő csak feküdt tovább és játszotta az alvó embert. Erre akkor jöttem rá, amikor megrándult a szája, és kis mosolykezdemény kezdett megjelenni rajta. Fél másodperccel később elkapta a derekam és magához húzott. - Ne szívass! - nevettem. - Menjünk enni! Éhes vagyok! Meg te is! Tudom ám.
- Kibírom még egy kicsit - morogta, majd arcon csókolt, és még jó darabig nem engedett el.
 
És akárhogy próbálta Sirius húzni az időt, vagy tudomást sem venni szülei akaratáról, eljött az a bizonyos tizenegyedike este. Mondjuk már a reggel is tükrözte, hogy este baj lesz, mert erős esőzésre ébredtem. Hiába volt minden igyekezetem, eláztam a suliig, pedig Sirius lovagiasan felajánlotta a zakóját a kocsi és az épület közti távra, mégis mindenhonnan csöpögött a víz. Az eső délutánra sem állt el, sőt, suliból rögtön Adele-hoz mentem edzésre, úgyhogy már nemcsak vizes voltam, hanem izzadt is. Abban a pillanatban, hogy hatkor hazaértem, le is fürödtem, sőt hajat is mostam. Épphogy kiléptem a zuhany alól, Sirius hívott.
- Szia.
- Szia. Miben jössz este?
- Mivel nem tudom, mennyire kiöltözős az étterem, és hogy a szüleid mit tolerálnak, még nem tudom. Van tipped?
- Ha lehet, ne legyen színes. Eléggé letisztult a hely, nem is tudom, miért szeretnek oda járni. Szóval a lényeg: egyszerű legyen. A többi nem érdekel.
- Jó, keresek valamit. Mikorra jössz?
- Hét negyven. Hol tartasz?
- Most jöttem ki a fürdőből. Te mit veszel fel?
- Hogy boldogok legyenek, ma kiöltözöm.
- Nocsak? Képes vagy ilyen áldozatokra?
- Érted? Többre is.
- Édes vagy. Na, ne húzd az időt, a végén még elkésünk. Csókollak.
- Majd inkább élőben. Szia.
- Szia.
Így álltam neki valami ruhanézésnek, két törülközőben. Abban biztos voltam, hogy magas sarkút veszek fel, és hogy ruhát, nem nadrágot blúzzal, viszont nem igen találtam fekete ruhát. Ötször néztem át a gardróbom, amikor megláttam egy igen ismerős darabot, mégpedig amiben először voltam Markkal randizni... De rájöttem, hogy nincs másik ruhám, így kénytelen voltam azt* felvenni. Engem mondjuk nem igazán zavart, csak furcsának találtam, és mivel Sirius úgysem tudott a dologról, nem foglalkoztam vele igazán. Szóval magamra rángattam egy harisnyát, meg a ruhát, feltettem pár kiegészítőt, megszárítottam a hajam, majd ízlésesen kisminkeltem magam, és már készen is voltam, pontosan fél nyolcra. A táskámba még gyorsan bedobáltam a cuccaimat, de akkor jutott eszembe, hogy esik az eső, úgyhogy valami kabátféle is kéne, így azután kezdtem keresgélni a szekrényben. Hiába volt minden akaratom, csak széldzsekit és bőrkabátot találtam, vagyis átszaladtam anya szobájába, és az ő szekrényét is átnéztem. Ott bukkantam rá egy rövid, fekete, vékonyabb kabátra, ami felpróbálás után végül is jól állt, így leszaladtam a földszintre anyához, és utólagos engedelmével kölcsönkértem a darabot.
- Izgulsz? - nézett rám mosolyogva, miközben mosogatott.
- Kéne?
- Nem tudom.
- Én se. Sirius szerint kínhalál lesz az este, de nem hiszem, hogy olyan vészesek lennének a szülei.
- Ki tudja? Lehet, hogy maffiózók - nézett rám átszellemült arccal.
- Túl sok sci-fit nézel - válaszoltam, majd kopogtak az ajtón. - Ez biztos Sirius. Kinyitom.
Nem tévedtem, párom állt az ajtóban, esernyőt tartva a feje fölé.
- Szia, cica. Mehetünk?
- Fél perc. Hozom a táskám. - Felszaladtam az emeletre, felkaptam a táskám, felvettem a cipőm is, ugyanis azt is elfelejtettem, a nappaliban felvettem a kabátom is, elköszöntem anyától, majd Sirius esernyője alá bújva baktattunk a Lamborghiniig. Sirius lovagiasan kinyitotta nekem az ajtót, majd be is csukta utánam. Fél perc múlva a kormány előtt ült, majd indított is. Ünneplő cipő volt rajta, élnadrág, fehér ing, fekete mellény és zakó - eszméletlen jól állt neki.
- Jól nézel ki - fogtam meg a váltón lévő kezét.
- Te is szép vagy - bókolt.
- Ideges vagy?
- Egy kicsit. De csak azért, mert nem tudom, mit várjak tőlük. Még sosem voltam ilyen helyzetben.
- Akkor improvizálunk. Abban jó vagyok. Neked sem megy rosszul.
- Nem biztos, hogy segítene.
- De mesélj már kicsit a szüleidről. Sose beszélsz róluk. Úgy meg mégse mehetek oda, hogy a keresztnevüket sem tudom.
- Walpurga és Orion a becses nevük.
- Ezzel ki lettem segítve. Na, mesélj egy kicsit róluk.
- Mit akarsz tudni? - nézett rám egy pillanatra.
- Pár hasznosabb információt. Hány évesek, mit szeretnek, viselkedésben mit várhatok tőlük, ilyenek.
- Apám negyvenöt, anyám negyvennégy. Mit szeretnek? Hát, anyám imádja a brazil szappanoperákat, bár titkolja. Apám pedig számítógép-mániás. Mi várható ma tőlük? Jó kérdés.
- Akkor alapjáraton milyen emberek?
- Anyám arrogáns. Nagyon is. Ja, és mindenkit irányítani akar. Apám papucsférj - azt hiszem. Ha éppen nincs baja velem, általában jó fej. De ilyen nagyon ritkán van.
- De miért szokott haragudni rád?
- Mindig van valami. Magas a telefonszámla, vagy éppen alacsony.
- Vagyis azért üssön, ha van rajtad kalap, ha nincs, akkor meg azért.
- Kalap?
- Van egy ilyen vicc. De mindegy. Mikor érünk oda?
- Pár perc. Mennyi az idő?
- Pillanat. - A táskám aljából előbányásztam a telefonom, ami hét ötvenötöt mutatott. - Hét ötvenöt.
- Megtennéd, hogy lehalkítod? Nehogy épp az legyen a bajuk.
- Meg. A tiedet is? - nyúltam a műszerfal felé.
- Igen, légyszi. - Amint lehalkítottam a telefonokat, Sirius egy magas épület előtt állt meg. Kipattant a kocsiból, majd a parkolófiúnak dobta a kulcsot, engem pedig kisegített az autóból, majd sietve bementünk az épületbe, nehogy elázzunk.
- Na, most merre? - néztem rá.
- A kilencedikre. Ott van az étterem.
- Na, szuper.
A liftekhez mentünk, szerencsénkre pont akkor ért le egy, így amint kiengedtük a kiszállókat, beugrottunk, majd Sirius baljával megnyomta a gombot, jobbjával a kezemet szorongatta, mióta kiszálltunk a kocsiból, egyre erősebben.
- Ideges vagy? - néztem rá.
- Kicsit. Miért?
- Mert eltöröd a kezem - néztem az összefonódó végtagjainkra, ami az esetemben már csak valami aszott kis kézmaradvány lehetett.
- Ne haragudj - engedett kicsit a szorításon, majd halántékon csókolt. Ebben a pillanatban nyílt ki a liftajtó, és rögtön egy vörös mellényes pincérrel találtuk magunkat szemben.
- Jó estét! Miben segíthetek? - mosolygott ránk. Bájvigyorral. Utálom az ilyet.
- Black névre foglaltunk asztalt. Négy személyre.
- Igen. Esetleg használják a ruhatárat?
- Igen - válaszolt Sirius, majd felém tartotta a kezét, és lesegítette rólam a kabátot, majd a zakóját is lekapta, majd odaadta a pincérsrácnak, aki egy bilétát adott cserébe.
- Jöjjenek, odakísérem önöket az asztalhoz - fordult meg, és elindult az asztalok között.
- Jól nézel ki - suttogta a fülembe Sirius.
- Már mondtad. De azért köszönöm.
- Mondjam még?
- Ha szeretnéd.
Amíg meneteltünk, megnéztem magamnak a helyet. Inkább régies stílusú volt, nehéz faasztalokkal és székekkel, fakeretes képekkel a falakon. Ha nem lenne ilyen a hangulat, azt mondanám, hogy valami putriba jöttünk, de még a pincérekről is sütött az arrogancia, ami kezdett megrémiszteni.
- Itt is volnánk - állt meg a pincér egy asztal mellett a terem közepén.
- Köszönjük - mosolyogtam rá, mire végre eltűnt. Akkor néztem végig a két asztalnál ülőt - a jelenlegi anyósomat és apósomat. Anyósom fekete haját szoros kontyba fogta a tarkóján, drága ékszereket viselt és ránézésre is meg lehetett mondani, hogy valami irtó márkás ruhában jelent meg. Egyébként kissé molettebb testalkatú volt, a tekintete viszont szigorú és a szeme is hideg és szürkés. És nagyon ismerős volt. Apósom öltönyben volt, őszülő haja kifogástalanul volt hátranyalva. Kedves arca volt, mosolyféle volt az arcán, amikor meglátott minket. Sötétkék szemmel nézett ránk, amit mindkét fia örökölt - amiért igazán hálás vagyok. Testalkatra vékony volt, de nem gizda. Azt hiszem, Siriusnak talán igaza volt velük kapcsolatban.
- Anya, apa, bemutatom a barátnőm, Samet. Sam, ők a szüleim - kezdte Sirius. Nem mondod? - sandítottam rá, mert ha nem említi, hogy ők a szülei, hülyén halok meg.
- A barátnőd nem tud beszélni, hogy te mutatod be? - szólt Siriushoz hidegen az anyja. Hoppá! Már az első mondattal leszólt. Egy-null oda. Sirius persze csípőből vissza akart szólni, de a hátam mögött megszorítottam a kezét.
- Ellenkezőleg, Mrs. Black. Az egyik legjobb tulajdonságom, hogy sokat tudok beszélni - mosolyogtam rá. - Jó estét. - Egy-egy.
- Önnek is Miss... - nézett rám Mr. Black kérdőn.
- Smiths.
- Rendben. Foglaljatok helyet. - Sirius kedvesen kihúzta nekem a széket, majd alám is tolta, mielőtt ő is leült. Amint megtörtént, visszajött a pincér.
- Mit hozhatok inni? - kérdezte, miközben mindenkinek adott egy-egy étlapot.
- Én baracklevet kérnék. Rostosat, ha lehet. - rögtön elővette a kis noteszét, és felírta.
- Én kólát kérnék - válaszolt párom, majd vacsoratársaink egy-egy pohár bort rendeltek. A kis pincér el is szaladt, én pedig az étlapot kezdtem tanulmányozni. 
 
Hát, mit ne mondjak, az ételeknek csillagászati áruk volt, nem jönnék ilyen drága étterembe, ha tehetném. Még szerencse, hogy nem én fizetek.
A következő percek csendben teltek, egészen addig, amíg ki nem hozta drága pincérünk az italokat, majd leadtuk a rendelést. Anyósom és apósom valami - számomra - kimondhatatlan nevezetű ételt rendeltek, Sirius és én viszont maradtunk a rége bevált rántott húsnál és a sült krumplinál. Kínos csend következett, amit Sirius tört meg.
- És, hogy vagytok?
- Jól, köszönjük - válaszolt kedvesen az apja. Úgy látszik, vele könnyebben megy majd a társalgás. - Ti hogy érzitek magatokat?
- Jól, kösz - válaszolt Sirius.
- Köszönöm, jól, Mr. Black - válaszoltam én.
- Az igazság az, hogy nem igen tudunk rólad valamit is. Mesélsz kicsit? - nézett rám újra apósom.
- Nyár elején költöztünk ide Londonból. Beiratkoztam a Roxfortba, griffendéles vagyok, ugyanúgy, mint Sirius.
- Osztálytársak is vagytok?
- Igen.
- Hogy megy a suli?
- Hát, megy - válaszoltam mosolyogva, majd megkaptuk a rendelésünk, így étkezéssel egybekötött pofavizit vette kezdetét.
- Igazából az osztály egyik legjobb tanulója. Lehet, hogy az évfolyamé is - dicsekedett Sirius.
- Tényleg? - mosolygott rám apósom.
- Igen. Csak nem szeret dicsekedni - nézett rám furán Sirius.
- Milyen érzés volt otthagyni az MMI-t? - kérdezte hirtelen Mrs. Black.
- Nem mondtam, hogy oda jártam - néztem rá, és akkor esett le. Ő újságíró! Néha riporter is, és nem egyszer készített velem interjút. - Úr Isten! Elnézést! Meg sem ismertem!
- Vettem észre - vetette oda flegmán.
- Idén készített már interjút az MMI-ben? - kérdeztem tőle kedvesen.
- Még nem. Majd a karácsonyi gálán. De ezek szerint akkor önnel nem fogok beszélgetni?
- Úgy tűnik. De sajnálom, hogy ott kellett hagynom a sulit. Nagyon szerettem oda járni.
- Mit tanult? - kérdezett közbe Mr. Black.
- Tánc volt a fő tárgyam, melléktárgynak pedig a színészetet vettem fel.
- És hogy képzeli a jövőjét? Mik a tervei?
- Bő egy hónap múlva fogok felvételizni New Yorkban, a Juilliardra. Ha oda felvesznek, elvégzem ott a sulit, aztán még meglátjuk. Ha nem jön össze, nem tudom. Arra még nem gondoltam.
- És neked, fiam?
- Tudod, hogy a rendvédelmire fogok menni.
- Miért vagy ilyen biztos benne?
- Mert ha kell, beimádkozom magam oda - válaszolt Sirius elszántan.
 
A következő fél órában semleges dolgokról próbáltunk beszélgetni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Mr. Black tényleg kedves, de ezt a feleségéről nem mondhatom el. Nem tudom, azért haragszik-e rám, mert nem ismertem fel előbb, vagy azért, mert elveszem tőle a pici fiát - inkább az elsőre tippelek. Minden esetre megköszöntük a meghívást, sietősen hazaindultunk, elvégre tíz óra volt és másnap suli, majd amikor beszálltunk a kocsiba, Sirius csak ennyit nyögött ki:
- Ez is megvolt.
 
 
*
 

A mappában található képek előnézete Mit hozhat még a sors?

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Utolsó kép


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>