Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2. fejezet - Túlságosan londoni

2011.10.14

 A délután folyamán még összefutottam a srácokkal párszor, de sose találkoztam külön-külön egyikkel se. Olyanok, mintha össze lennének nőve. Most épp a szobámban pakolok ki. Elmondom, hogyan van berendezve: Az ajtótól jobbra egy szekrénysor van, amibe abszolút nem fogok ruhákat tenni. A könyveimnek meg a dísztárgyaimnak épp elég lesz. Ez a szekrénysor egészen a sarokig eltart. A rá merőleges fal előtt két éjjeliszekrény és egy franciaágy található. Emellett a fal mellet két hatalmas ablak van, közöttük a tolóajtóval. Az ággyal szembeni falon két ajtó van, közéjük pont befér egy íróasztal székkel, fölé pedig egy polc, ami jól jön a hi-finek. A bal oldali ajtó a fürdőbe vezet, a jobb oldali a gardrób. A gardrób elrendezése nagyon találó lesz. Bal oldalt a nadrágok a cipőkkel, szemben a kiegészítők, balra a felsők és a fehérneműk, bár azt hiszem, azokból a másik oldalra is jut. Az ajtóra pedig egy jó nagy tükör van szerelve. A fürdő szintén remek. A benne lévő tárgyak: WC, lábas kád, zuhanyfülke, mosdó és egy tükrös szekrény a piperecuccaimnak. A hi-fi hat hangszórós, amiből egyet-egyet a fürdőbe és a gardróbba is betettem. A szekrénysor felét pedig azonnal elfoglalták a CD-im. Ha esetleg betévednétek hozzám, akármit elvihettek, csak a saját magam által összeállított CD-ket hagyjátok meg nekem, kérlek! A többi helyre a díjak, érmek, kupák és okleveleken kívül fényképek is kerülnek. Azt kérdezitek, milyen díjak? Hát, van ott mindenféle. Sportverseny, természettudományi verseny, további tanulmányi versenyek és táncversenyek díjai. Igen, én táncolok, nem is akárhogy. Felsoroljam, milyen stílusokban? Bocsi, inkább nem. Túl sok ideig tartana. Azért elmondom a főbb stílusokat. Sztenderd táncok, hip-hop, kortárstánc és latin táncok. Sajnos, ennek a többségét Londonban kellett hagynom, de a hip-hopot itt, Weymouthban is tudom folytatni. Szerdán megyek beiratkozni. Régi tánctanárom ajánlotta a Dance! táncstúdiót, mert anno még ő is itt tanult. Amikor meghallottam, mi a neve, jót röhögtem rajta. De nagyon szellemes és találó, nem? Szóval most még mindig a szekrénysoron pakolgatom a cuccokat. Asszem, már kerek két órája ezzel foglalkozom. Még szerencse, hogy a hi-fi működik, mert így nem unom magam halálra. Miközben a kedvenc számaim énekelem, készen vagyok a szekrénysorral és már este tíz óra van. Az ágyon már szerencsére ott van az új ágynemű, már csak az a kérdés, hogy most ugorjak-e rá, vagy akkor, amikor látom is, hogy hova kéne ugranom? Úgy döntöttem, megvárom, amíg látom is az ágyam, és bevonszoltam pár dobozt a gardróbba. A zene még mindig szól, és én öt doboz és két és fél óra után tényleg az ágyamba ugrom.

 
A vasárnap reggelem nagyon jól kezdődött. Először is keresztülestem egy dobozon, aztán tök kómás fejjel majdnem lezúgtam a lépcsőről, aztán épphogy nem ültem a szék mellé az ebédlőben. Amint apa látta, milyen álmos vagyok, rögtön elém tett egy jó nagy csésze kávét.
- Köszi - motyogom bele a kávémba, és egy hajtásra kiiszom az egészet. Nem tudom, miért vagyok ennyire kóma, általában csak akkor szoktam így kinézni, amikor hajnali ötkor esek haza, vagy amikor tényleg nagyon be vagyok rúgva. Olyan pedig már jó rég fordult elő. Nem azért, mert régen voltam bulizni, hanem mert nagyon jól bírom az alkoholt. Nem csodálom, Speedy, Mark , Eric meg Diane mellett jól jön, ha valaki jól bírja a piát, és részben józan marad. Hoppá, kicsit elkalandoztam. Szóval, tegnap már fél tizenkettőkor aludtam, most pedig reggel fél kilenc van, ami azt jelent, hogy kilenc egész órát aludtam... Nem is szoktam ennyit fetrengeni. Szóval ráfogom az ágyneműre. Olyan jó puha volt, hogy nem volt kedvem felkelni. Szóval, igen, az ágynemű a hibás!
 
Reggeli után ismét a szobámban találtam magam a dobozok között. Bekapcsoltam a kedvenc CD-m és újra a ruhák pakolásához láttam. Pár óra múlva megnéztem a művemet. Újra átnéztem a ruhatáram, és megállapítottam, hogy túlontúl londoni. Hiszen itt nem olyan hidegek a telek, mint ott, úgyhogy leszaladtam anyához, és megkérdeztem:
- Anya! Azokat a ruhákat, amiket itt nem fogok hordani, hova tegyem?
- Vissza a dobozokba. Jövőre vagy itt, vagy ott úgyis kelleni fog.
Bólintottam egyet, visszaszaladtam a szobába és ritmusra dobáltam vissza a kabátokat, csizmákat és a vastag, hosszú zoknikat a dobozba.
 
Újabb óra elteltével úgy gondoltam, ideje lenne felhívni Lilyt. Ha már itt lakok, tudnia kéne róla, nem?  Szóval előkotortam valahonnan a mobilom, lehalkítom a zenét és hívom Lilyt. A telefonból azonban nem a szokásos csörgés szól, hanem egy éles sípolás, aminek következtében a szoba másik felébe hajítom a készüléket. Gondolom, lemerült a mobilja, úgyhogy majd később visszahívom. A következő hang valami csobbanás volt. Elhúztam a függönyt, ami eddig elválasztott a külvilágtól és kimentem az erkélyre. Újabb csobbanás. Aztán még egy. És még egy. Aztán amikor a hangok felé fordítottam a fejem és félig kilógtam az erkélyről, megláttam, hogy a tesóim ugrálnak a medencébe. Mit ne mondjak, elég vicces látvány volt, ahogy próbálnak fejest ugrani, de valahogy mindig elrontják. Van, hogy a lábuk hátra csapják, van, hogy a fejesből hasas lesz és van, amikor csak beleesnek a vízbe. Amikor egyszer már nagyon hangosan röhögtem rajtuk, észrevettek és hívogatóan intettek felém. Gondoltam, hadd lássanak egy jó fejest, lemegyek és megmutatom nekik. Újra a gardróbba mentem, fürdőruha-túra céljából. Pár perce már kerestem, de nem találtam. Aztán tanácstalanul lekullogtam a lépcsőn és anyához fordultam segítségért. 
- Anya! Hol van a fürdőruhám?
- A gardróbodban? - kérdezte, de nemet intettem a fejemmel. - A dobozokban?
- Ott sincs. Pedig emlékszem, hogy nemrég kimosattam veled.
- Én pedig arra, hogy betettem egy dobozba, amire az volt írva, hogy Sam.
- Hol volt a doboz?
- A mosókonyhában.
- Én nevemmel ellátott doboz nem volt a mosókonyhában - mondtam, és gondolkozni kezdtem. Éreztem, ahogy forognak a kerekek. Nem jutott eszembe semmi - talán meg kéne olajozni őket. Aztán, mint villámcsapás, eszembe jutott valami. 
- Biztos, hogy az volt a dobozra írva, hogy Sam?
- Ig... nem. Csak az S betűt láttam.
- És milyen doboz volt még S betűvel jelölve?
- A... - gondolkozik, majd elkerekedik a szeme és bocsánatkérően néz rám.
- A mi?
- A Szeretetszolgálat doboza. - Az én szemem is elkerekedett.
- A dobozt, gondolom, leadtátok...
- Igen, még útközben.
- Szóval a fürdőruhám most a Szeretetszolgálatnál van? - kérdezem reményvesztett hangon.
Bólint. Oké, nem halok bele, csak egy fürdőruha. Igaz, az egyetlen fürdőruhám, de üsse kő. A szemem felcsillan. Tudjátok, mi következik ebből? VÁSÁRLÁS! Csak tudnám, mikor, hol és kivel!
Pár perc múlva csurom vizesen, törölközőbe csavarodva futottak be az ikrek.
- Nem jössz? - kérdezi Ian.
- Nem.
- Miért? - ez most Rea.
- Nincs fürdőruhám. És ne kérdezzétek, miért! - szúrós szemmel anyára nézek, aztán újra felmegyek a szobámba. A sarokból előtúrom a telefonom - szerencsére semmi baja- és megpróbálom Lilyt elérni, de a telefon újra csak sípolt. Ez azért fura. Lily nem szokta így hagyni a telefonját. Nem baj, de most annyira kedvem van sétálni! Menjek egyedül? Az gáz... de végül is, amíg van zene... Akármit meg tudok csinálni. Szóval irány a gardrób és elő a kedvenc séta-összeállításomat! Akkor fekete sort, fehér trikó, fekete tornacsuka, telefon fülhallgatóval megvan, napszemüveg nin... megvan. A hajam laza lófarokba kötöm- persze fésülködés után - és már újra a lépcső felé veszem az irányt. 
- Anya! Elmentem sétálni - kiabálok be a konyha felé, bár választ nem várok. A zenét közben elindítottam, és az első szám, ami a fülembe dübörög, Innától a Hot. Amire kiérek a kapuhoz, elérünk a szöveges részhez, úgyhogy kissé nyitott szájjal azt tátogom, miközben elfordulok jobbra. 
 
Negyedóra császkálás után elértem a parkba - megjegyzem, véletlen - úgyhogy arra gondoltam, ellátogatok Lilyhez. Pár évvel ezelőtt rengeteg időt töltöttem náluk, úgyhogy ismerem oda az utat - azt hiszem. Újabb negyedóra és két rossz irányba fordulás után elérkezek Lilyék házához. A garázsajtó le van engedve – gondolom, Mr. Evans még mindig nem szereti, ha a kocsiját bámulják, és az sem szeretné, ha ellopnák. Előtúrtam a mobilom, kikapcsoltam a zenét és újra rácsörögtem Lilyre, de megint csak sípolást hallottam. Az ajtóhoz sétáltam, csengettem és vártam. Újabb csengetés, aztán várakozás. Ez ment még egy darabig, aztán meguntam, és megfordultam. Amikor majdnem valakinek nekimentem, épphogy nem kaptam szívrohamot. Az a valaki Potter volt, teljes vigyorgó, baseballsapis, szemüveges valójában.
- Eltévedtél? - kérdezi tőlem.
- Nem. Te szálltál le rossz bolygóra.
- Akkor ismered őket? - Bólintok. - Nem is tudtam. Amúgy, nincsenek itthon - válaszol a fel nem tett kérdésemre.
- Mondanám, hogy sok mindent nem tudsz rólam, de nem akarlak ennyire belsőségesen megismerni. Bár, ha belegondolok, kénytelen leszek. 
- Hogyhogy? - kérdez, és még mindig mosolyog. Nem fáj tőle az arca?
- Áh - legyintettem - majd megtudod. Szóval, megmondanád, hol vannak Evansék?
- Asszem, valahol Spanyolországban. Csak két hét múlva jönnek vissza.
Ó, drága Spanyolhon! Mekkora hülye vagyok! Hiszen Lily mondta is pár napja. Mentségemre szolgáljon, hogy most költöztünk.
- Szuper. Te erre laksz? - kérdezem, de csak udvariasságból – végül is majdnem mindent tudok róla.
- Ja, két házzal arrébb - mutat az irányba.
- Te, útba tudnál igazítani, merre találok hamarabb haza?
- Ő, nem. De van valaki, aki meg tudná mutatni az utat. - mosolyog még mindig pofátlanul.
- Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban - mondom neki, de azért követem.
Út közben megkérdeztem, nem fáj-e a szája, de azt válaszolta, muszáj így csinálnia, mert így döglenek érte a nők. Hát, mit ne mondjak, ha egót akarsz szerezni, keresd meg James Pottert!
A rossz érzés tényleg bejött. A rossz általában fekete, és a személy neve is azt jelenti. Nem tudom, miért, de tényleg rossz érzésem van velük kapcsolatban. Na, nem arra gondolok, hogy maffiózók, de... tuti rosszfiúk. Egyébként Black a tornácon, egy napágyon üldögélt és valami koktélt iszogatott félmeztelenül. Mit ne mondjak, egy olyan felsőtestért egész Angliát odaadnám!
Na, az azért talán túlzás, bár tényleg jól néz ki, de engem az arca akkor is Diane-re emlékeztet. 
- Helló - köszönt oda vidáman.
- Csaó.
Potter hellyel kínált - egy napággyal - de azért elfogadtam. 
- Kérsz valamit inni? - ez már Black.
- Aha. Te mit iszol? 
- Az az igazság, hogy nem tudom. Összeöntöttem pár italt, amit a bárpultban találtam.
Potter szeme elkerekedett és beszaladt a házba. Fél perc múlva már nekünk ordított ki a házból, mégpedig így:
- Basszus, Tapi, miért ittad meg az összes vodkát?
- Ez vodka volt? - vizsgálgatja a poharát Black, bár én még mindig a Tapi megszólításon lógtam. Aztán kikaptam a kezéből a poharát, belekóstoltam, és válaszoltam neki.
- Az volt.
- Szóval, ki mit kérsz? Te ne válaszolj Tapi! - kiabál ki megint Potter.
- Tudsz Orgazmust csinálni? - kérdezem. 
- Csak ha lefekszel velem - ordít ki. 
- Akkor inkább kihagyom! - röhögök. - Szóval, el tudod készíteni?
- Ha mondod, mi kell bele, menni fog! 
- Akkor kell egy lehűtött margarita pohár...
- Megvan.
- Három centiliter őszibaracklikőr...
- Megvan.
- Három - négy centiliter Baileys...
- Megvan.
- Egy centiliter tejszín...
- Megvan.
- És másfél centiliter vaníliaszirup.
- Oké! Máris viszem!
- Hogy tudod a receptjét - néz rám Black.
- Hogyha azokkal barátkoztál volna, mint én, és ott dolgoztál volna, ahol én, nem csodálkoznál - válaszolom és várom az italom. Kábé két perc múlva meg is jelent Potter egy kisebb tálcával a kezén, amin három pohár volt. Én kapásból kiszúrtam a sajátom, viszont a másik kettőn kicsit gondolkodnom kellett. Amikor Potter meglátta, hogy az italát néztem, majdnem elmondta, mit is isznak.
- Ne mondd el. Ki akarom találni. - Újra megnéztem, elkértem az egyiket, aztán megéreztem az erős illatát... Akkor már tudom is, mit isznak.
- Szerintem ez Corkscrew.
- Apám, profi a csaj - súgja oda Black Potternek.
- Héj, hallottam ám!
- Annál jobb! - mosolyog rám.
Egész jól elszórakoztuk az időt, elfogyott még jó pár ital. Megtudtam, hogy James egyke, Siriusnak pedig van egy öccse és még egyéb dolgokat. Én nem nagyon ittam magas alkoholtartalmú koktélt, de a többiek italaiban a minimum harminc százalék alkohol már elvárás volt. Szóval délután ötkor egész felszabadult volt a hangulat, így jobbnak láttam hazafelé indulni. 
- Tapi, kísérd haza Am-et! - szólt kissé kómás állapotban Jamie. Igen, megbeszéltük neveinket, becézésüket és a többit...
- Meglesz, Ágas - válaszolt - szintén félkómásan - én pedig felvontam a szemöldököm. Aztán amikor mindkettőnek leesett a mondat kétértelműsége, mindhárman elkezdtünk röhögni. Amikor kellőképp kiröhögtük magunkat, odahajoltam Jamie-hez, és három puszit nyomtam az arcára köszönésképp.
- Csaó, Jamie - teszem hozzá, majd Sirius is - vérbeli gettósan - elköszönt tőle.
- Majd valamikor találkozunk, Ágas.
- Ja, majd valamikor. Csákány - köszönt el, így mi is elindultunk, Sirius még mindig félmeztelenül. Egymást átölelve mentünk végig az úton, egyszer-kétszer majdnem bele is estünk az árokba. Még jó, hogy Sirius legalább annyira magánál volt, hogy az utat tudta. Pár kanyar után már láttam is a házunkat. Pár lépés után Sirius megállt.
- Nem baj, ha csak eddig kísérlek? 
- Nem. Azt azért megkérdezhetem, miért?
- Haza kell ugranom.
- És milyen messze laksz?
- Messzebb, mint hinnéd... - válaszolt halkan és balra fordult.
- Hát te mit csinálsz? - kérdezem, amikor a szomszédunk kapuja felé vette az irányt.
- Hazamegyek - villantott rám egy mosolyt, aztán otthagyott. Nem hiszem el. Sirius lenne a szomszédom? Amennyit ki tudtam venni a délutánból, remélem, a szobám ablaka nem az ő hálójának ablakára néz! Amint beszaladtam a szobámba, kiléptem az erkélyre és átnéztem a szomszédba. Nem égett sehol sem a villany, így egy időre megnyugodtam.
 
Vacsora és egy kis tévézés után újra a szobámba mentem és kinéztem az ablakon. A szomszédban ezúttal égett a villany. Én nem vagyok kukkoló, és nem szoktam leskelődni, de ezt muszáj volt nézni! Egy hálószobában égett a villany, nem láttam mást, mint egy franciaágyat, és egy a dereka köré csavart törülközővel szaladgáló Siriust. Na jó, ő az egyik legjobb itteni haverom - már amennyire egy délután össze lehet haverkodni egy emberrel - de nézni már csak szabad. De amikor kezdte ledobni magáról a törcsit, tapintatosan behúztam a függönyeimet, és a zenének plusz a nyújtásnak szántam a maradék időmet.
 

A mappában található képek előnézete Mit hozhat még a sors?

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Utolsó kép


Archívum

Naptár
<< Július / 2022 >>